ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Rendőrkézen a bolti szarka
Feltöltötte esaniko - csütörtök 29 szeptember 2016 - 08:43:30
Fizetés nélkül távozott, sőt még a kosarat is magával vitte az a nő, akit akció közben rögzített múlt szombaton két ízben is a biztonsági kamera. A hölgy először Nagymaroson vált gyanússá az ottani CBA dolgozóinak, aki egy idő után észrevette, hogy figyelik, így kosarát hátrahagyva kisétált az üzletből. Nem sokkal később már a kismarosi CBA biztonsági felvételein láthatjuk őt viszont, ahogy édességekkel megrakott kosarával próbál meg fizetés nélkül kiosonni a pénztáros háta mögött. A bolt dolgozója itt is résen volt, így a csíkos ruhás nő a nagy sietségben kénytelen volt az üzlet előtt hagyni a zsákmányt és elmenekült. Az áruház biztonsági főnöke elmondta a Híradónak, hogy az ügyben feljelentést tettek, a felvételeket pedig feltették a legismertebb közösségi oldalra. A rendőrség a rendelkezésre álló adatok alapján megkezdte a nyomozást, ami hamar eredményre vezetett, szerdán az áruházlánc már arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a gyanúsítottat elfogták.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.