ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Vádemelés cserbenhagyás miatt
Feltöltötte esaniko - kedd 14 november 2017 - 10:03:31
Vádemelési javaslattal zárták le a váci rendőrök annak a 31 éves férfinek az ügyét, aki 2017 február 16-án Csörögön elgázolt majd cserbenhagyott egy 65 éves járókelőt. A vizsgálat során a rendőrök azt állapították meg, hogy a gépjármű vezetője Csörög belterületén nem az útviszonyoknak megfelelően hajtott, ezért kisodródott és elgázolta az ott gyalogosan haladó idősebb urat. A gépkocsi vezetője ráadásul kiugrott az autóból és ott hagyta az elütött férfit, akit közben a mentősök kórházba szállítottak, de súlyos sérülései miatt az orvosdok már nem tudtak megmenteni. A sofőr ugyan később vissza jött a kocsihoz, de ekkor már a rendőrök megkezdték a helyszínelést. Nem csak a 31 éves gépjárművezető került vádemelési javaslat alá, hanem az a 16 éves fiú is, aki ugyan látta a balesetet, de elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna az elütött férfi testi épségéről. A továbbiakban a két személy esetében a járási ügyészség dönt a vádemelésről.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.