ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


péntek 18 november 2011
A tett a fontos. Átadták a „Szent Erzsébet rózsája” díjakat.
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:24:20
Csütörtökön adták át a „Szent Erzsébet rózsája” díjakat, amelyet azoknak a váci diákoknak ítélnek oda, akik kiemelkedően szolidárisak társaik iránt. A tavaly alapított elismerésben öten részesültek, mindannyiukat iskolájuk igazgatója javasolta díjazásra. A rendhagyó kitüntetéseket a Duna-parti Szent Erzsébet szobornál adták át.
Szerk: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Katasztrófavédelmi gyakorlat-Hétfőn megszólalnak a szirénák
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:22:51
November 21-én országos katasztrófa riasztási gyakorlatot tart a Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Hétfőn valós helyzetet imitáló közérdekű tesztközleményeket tesznek közzé a médiában és a város szirénái is megszólalnak majd. A gyakorlat alatt a polgári védelem is mozgósításra kerül, amely során azoknak kell meghatározott időn belül megjelennie a kijelölt helyen, akik beosztásra kerültek a polgári védelmi szervezetbe, és az erre vonatkozó felhívást megkapta. Katasztrófavédelmi gyakorlat célja, hogy a lakosság a későbbiekben felismerje a katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját, annak érdekében hogy csökkenthető legyen egy valós katasztrófahelyzetben a személyi sérülés és az anyagi kár.
Szerk: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Szmogriasztás másodszor. Ismét tilos az avarégetés.
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:21:58
Ismét elérte a tájékoztatási küszöbértéket a szálló por koncentrációja Vácon. A szmoghelyzet miatt a város jegyzője visszavonásig megtiltotta az avarégetést, és kéri a lakosokat, hogy lehetőségük szerint a levegőt legkevésbé terhelő módon közlekedjenek és fűtsenek a következő napokban.
Michalik J.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Téli előkészületek – „hadra foghatók” a járművek
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:21:14
Végeztek a téli előkészületekkel a Magyar Közútkezelő, a Remondis és a Váci Településszolgáltató szakemberei. A meteorológiai előrejelzések szerint, december közepéig nem várható jelentős mennyiségű csapadék, így havazásra sem kell számítani, azonban a szolgáltatóknak még a tél beállta előtt számos egyéb feladatot el kell látniuk és gondoskodniuk kell a gépjárművek megfelelő műszaki készültségéről is.
Szerk: Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
III. Váci Kórustalálkozó – hat kórus lép fel szombaton
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:19:41
Harmadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Váci Kórustalálkozót. A fesztivál keretében az érdeklődő közönség ezúttal összesen hat énekkart hallgathat meg. A rendezvény házigazdája az idén 10. születésnapját ünneplő Serenus Kórus. Az eseménynek szombaton délután öt órától a váci Madách Imre Művelődési Központ ad helyet, ahol Fördős Attila polgármester mond majd köszöntőbeszédet. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A belépés díjtalan. Másnap, november 20-án vasárnap este hét órától a váci Szent Cecília Kórus ad hangversenyt a Székesegyházban, ahol többek között fellép a Váci Szimfonikus zenekar, a váci Székesegyház gyermekkórusa, valamint elismert énekművészek és Bednarik Anasztázia orgonaművész is. Az eseményről bővebben a híradó után kezdődő Hazai című kulturális programajánlónkban hallhatnak.
Szerk: Wernke Á.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Ökotoxiológia – előadás a vegyszeres növényvédelem hatásairól
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:18:52
Többek között az ökotoxiológiáról, azaz a vegyszeres és a biotechnológiai növényvédelem ökológiai hatásairól is beszélt csütörtök esti előadásában dr. Székács András a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetének munkatársa a Váci Klebelsberg Kultúrkör meghívásában. A Piarista Gimnázium dísztermében minden hónap utolsó csütörtökén megrendezésre kerülő műszaki és természettudományi programsorozat keretében azon magyar szakemberek tartanak előadásokat, akik eddigi kutatási és fejlesztési eredményeikkel a világszínvonal élén állnak. A következő előadásra december elsején kerül sor, amikor is dr. Stágel Anikó és dr. Barta Endre a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont munkatársai az újgenerációs gén-szekvenálási technológiákat ismertetik majd az érdeklődőkkel.
Szerk Wernke Á.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
SPORT
Feltöltötte NAT - péntek 18 november 2011 - 16:17:29
Vác NB II-es futsal csapata győzött a bajnokság 8. fordulójában, a Váci VSE csapata pedig két vereséggel folytatja a bajnokságot.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
csütörtök 17 november 2011
Híradó
Feltöltötte Krisz - csütörtök 17 november 2011 - 09:49:57
Híradó-11-16

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
szerda 16 november 2011
Virágos hangulat. Díjazták a legszebb kiültetéseket.
Feltöltötte NAT - szerda 16 november 2011 - 16:43:22
Kedden osztották ki a Virágos Vácért környezetszépítő verseny díjait. Több kategóriában értékelték a nevezőket és két különdíjat is átadtak. Az önkormányzat által szervezett városdekorációs programra idén minden eddiginél többen jelentkeztek.
Szerk: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Hagyományteremtés. A magyar nyelv napja Vácon.
Feltöltötte NAT - szerda 16 november 2011 - 16:41:52
Vácon is megrendezték a magyar nyelv napját, amelynek létrehozásáról még szeptemberben döntött az Országgyűlés. A képviselők akkor egyhangúlag támogatták, hogy 1844. november 13-ára, a magyar nyelv hivatalossá tételének napjára emlékezve minden év novemberében ünnepség keretében hívják fel a figyelmet az anyanyelv ápolásának fontosságára. A váci rendezvényen dr. Kiss Jenő nyelvész professzor beszélt nyelvtörténetről és a magyar nyelvvel kapcsolatos aktuális kérdésekről.


Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Ebrendészeti hozzájárulás – Vácon egyelőre nem vezetik be
Feltöltötte NAT - szerda 16 november 2011 - 16:39:47
Hétfőn elfogadta az Országgyűlés az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak az úgynevezett ebrendészeti hozzájárulás kivetésére. A jövőben az önkormányzatok maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a kutyatulajdonosoktól a köznyelvben csak ebadónak nevezett díjat. A híradó információi szerint Vácott egyelőre nem tervezik az ebrendészeti hozzájárulás kivetését.
Szerk: Wernke. Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Új városfejlesztési stratégia. A civileket is bevonná a Fidesz.
Feltöltötte NAT - szerda 16 november 2011 - 16:37:28
Stratégiai munkacsoport felállítását kezdeményezi Vác fideszes alpolgármestere. A képviselőkből, szakértőkből, civilekből álló grémium feladata lenne, hogy megvizsgálják a városfejlesztés lehetőségeit, amelynek mentén egy hosszabb távú irányvonalat határoznának meg. A hírháttérműsorban Pető Tibor beszélt arról a döntéshozást előkészítői munkacsoportról, amelyről a csütörtöki ülésen döntenek a képviselők.
Szerk: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Oldal:   <<        >>  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.