ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Újévi koncert
Feltöltötte e107 - csütörtök 04 január 2007 - 16:54:34
Az elmúlt 10 esztendő legszebb és legemlékezetesebb pillanatait elevenítette fel kedden és szerdán este a Váci Szimfónikus Zenekar, az újévi koncertek ugyanis már 1997 óta jelentik az első rangos hangversenyt Vác városában. A színpadon igazi sztárparádé, a nézőtéren pedig a megszokott telt ház várta a több, mint 3 órás produkciót. A műsort Bóth János polgármester ünnepi gondolatai vezették be, aki szerint ez a két este idén is a kultúra szeretetéről szólt.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A polgármester köszöntőjében elsőként 2006 jelentőségét hangsúlyozta, mint mondta a tavalyi esztendő mind pénzügyileg, mind a fejlődést tekintve sikeres év volt Vácon. Ezt támasztja alá a megújult Főtér és Vörösház, a Levéltár elkészülte, vagy az úthálózat korszerűsítése.

Bóth János hozzátette: az idei évben is egy a fontos, együtt gondolkodni és dolgozni minden váci lakos érdekében. A polgármesteri szavakat követő műsorban aztán felidéződtek az újévi koncertsorozat egy évtizedének legjobb pillanatai. Az első hangversenyt még a Zeneiskolában tartották Johann Strauss melódiák kíséretében, majd mikor már a két koncert is kevésnek bizonyult, a rendezvény 2000-ben átköltözött mostani helyére a művelődési központba. Suppé a Könnyűlovasság nyitánya című művét követően sorra léptek színpadra azok a művészek, aki egykor együtt dolgoztak, vagy ma is együtt dolgoznak a Farkas Pál karnagy vezette zenekarral. Így fellépett többek között a 3 grácia formáció tagja Keszler Éva, ő Strauss, a Denevér című nagyoperettjéből énekelt egy áriát. De itt volt Bozsó József, az énekes 2004 óta rendszeres fellépője és szereplője a nagysikerű Interoperett gáláknak, vagy Bordás Mária, aki ezen az estén is nizonyította, hogy az opera és az operett műfajában egyaránt othonosan mozog.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.