ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Rongálás a Középkori pincében
Feltöltötte Zsóka - kedd 10 október 2006 - 11:18:54
A városukat szerető, múltjukat tisztelő váci polgárokat szerette volna tájékoztatni Zomborka Márta, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója, aki levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz megosztva így a város lakóival a közelmúlt egy szomorú tapasztalatát. Néhány hete, napok alatt tüntettek el vandálok a Széchenyi utcában található Középkori pince lépcső melletti faláról négy képet, melyek az utca korabeli állapotát őrizték meg és mutatták be a látogatóknak. Bár a felvételek reprodukciók voltak, pótlásuk pedig megoldható, a pár tízezer forintos tétel mégis megterhelő a múzeum számára. Az anyagi kár mellett azonban Zomborka Márta a morális károkozást tartja ez esetben a legfájóbbnak.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A képeket néhány hete, egy pénteki napon helyezték el a lépcsősor mellé, hétfőre azonban a 6-ból négy reprodukciónak nyoma veszett. Ezek a lépcsők egyébként egy mélygarázshoz is vezetnek, így nemcsak a múzeum dolgozói és látogatói használják a kiállításhoz vezető lejáratot. Az eltűnt képek falon hagyott társaikkal együtt a Széchenyi utca egykori állapotát voltak hivatottak megmutatni képeslapok és archív fotók felhasználásának segítségével.
Mint Híradónknak Zomborka Márta elmondta, bár a múzeum anyagi lehetőségei elég szűkösek, nem az anyagi károkozás miatt hívta fel az esetre a figyelmet, hanem annak demoralizáló volta miatt. Mint kérdésünkre hozzátette: a képeket ugyan pótolják majd, de csak gyengébb minőségben és olcsóbb kivitelben lesz erre lehetőségük.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.