ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


"Erdélyország az én hazám" - fesztivál Verőcén
Feltöltötte Krisz - hétfő 06 július 2009 - 17:28:29
Pénteken ismét megtelt a verőcei Csattogó völgy. Most rendezték ugyanis az "Erdélyország az én hazám" címet viselő háromnapos fesztivált. A rendezvény célja, hogy az Erdélyből elszármazott családok, illetve Erdély szerelmesei olyan családias közegben tölthessenek el pár napot, ahol megelevenednek a székely hagyományok és művészetek és megízlelhetőek az erdélyi ételek. Péntektől vasárnapig koncertek, kézműves foglalkozások, ének-, tánc és filmbemutatók, illetve előadások várták a látogatókat. A verőcei fesztivál keretében több szakmai konferenciát is megrendeztek.

Három napon és három éjszakán át tartó világtalálkozóra várták az Erdélyből elszármazott és Erdélyt szerető látogatókat a verőcei Csattogó völgyben. A III. "Erdélyország az én hazám" nevet viselő fesztiválon számos programlehetőség kínálkozott kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. A gyerekek idén is többféle kézműves foglalkozáson vehettek részt, lehetőségük volt lovagolni, tanulhattak néptáncot és belekóstolhattak a népzenébe is, a felnőttekre pedig többek között előadások, kiállítások, népi és könnyűzenei koncertek, horgászverseny és hajnalig tartó táncház is várt. A fesztivál kiemelt célja az volt, hogy együtt legyenek azok, akik valamilyen módon kötődnek Erdélyhez, az erdélyi hagyományokhoz.

Gaál István, kulturális főszervező, "Erdélyország az én hazám" fesztivál
"... a II. világháború után közel 400 ezer, az 1989-es romániai események után pedig közel 350 ezer Erdélyből elszármazott magyar telepedett le itt az anyaországban, és azok egy része '91-92-ben továbbment az óceánon innen és túlra. S úgy gondoltuk, hogy jó lenne egy olyan találkozót tartani, ami nem Erdélyben van, hiszen hogyha az Erdélyből elszármazottak hazamennek, akkor a saját szülőfalujukba mennek vissza, ezért itt gondoltuk, hogy itt tartjuk meg Verőcén..."

A hétvégi fesztivál keretein belül rendezték meg az Erdélyből elszármazott orvosok konferenciáját valamint az erdélyi pedagógusok és az Erdélyi Egyesületek, Körök képviselői is tartottak szakmai ülést a Csattogó völgyben. Szombaton került sor a Székelyföldi önrendelkezés című konferenciára, melyen a téma szakértői tartottak előadásokat. A fesztivál mindhárom napján várta a látogatókat gasztronómiai bemutató és vásár, emellett hagyományos termékeket, és kézműves árukat is vásárolhattak az érdeklődők a III. "Erdélyország az én hazám" világtalálkozón.





KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.