ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Fidesz-KDNP sajtótájékoztató
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 09 július 2009 - 17:12:32
Miután kedden levezető elnök hiányában elmaradt az a rendkívüli testületi ülés, melyen a június 18-án szintén elmaradt ülés napirendi pontjait tárgyalták volna, a Fidesz-KDNP jobboldali összefogás frakció sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kialakult helyzetet értékelték.

Fördős Attila frakcióvezető helyettes szerint a júniusi ülés során Bóth János polgármester súlyos függelemsértést követett el, amikor a jobboldal megfelelően benyújtott sürgősségi indítványait nem engedte a testület elé terjeszteni. Ennek következményeként a frakció már a keddi rendkívüli ülésre beillesztett egy plusz napirendi pontot, a polgármester fegyelmi eljárásának elindítását-mondta el Fördős Attila.

Pénteken a Fidesz-KDNP jobboldali összefogás frakció kérelmet nyújtott be a polgármesterhez, melyben rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezték. A polgármester végül keddre hívta össze a testületet, hogy a júliusi aktuális ülés előtt megtárgyalják a júniusban elmaradt napirendeket, köztük a a következő tanév előkészítését vagy éppen a tervezett költségvetési rendeletmódosítást. Kedden már napirendként tárgyalta volna a testület a jobboldali képviselők által júniusban benyújtott sürgősségi indítványokat is, melyek többek között megtakarítást célzó személyi változásokról, és a bizottságok átalakításáról szóltak. Ezen felül még egy napirendi pont is felkerült a rendkívüli testületi ülés programjára-mondta el Fördős Attila.

Fördős Attila, frakcióvezető-helyettes, Fidesz-KDNP jobboldali összefogás frakció
"Ezen kívül volt egy olyan napirendi pont, amely új napirendi pontként merült föl, ez pedig a fegyelmi ügy. A képviselő testület annak kapcsán, hogy a polgármester úr sorozatban sértette meg a szervezeti és működési szabályzatot, az önkormányzati törvényt, fegyelmi eljárás alá kívánta vonni Bóth János polgármestert. "

Mivel kedden elmaradt az ülés, így a fegyelmi ügy sem került a testület elé. Fördős Attila a sajtó képviselőinek elmondta, hogy az általuk felkért jogász állásfoglalása szerint a jogszabályokat úgy is lehet értelmezni, hogy a polgármester és az alpolgármesterek akadályoztatása esetén a korelnök levezetheti az ülést.

Fördős Attila, frakcióvezető-helyettes,
"Jelen esetben, Önök láthatták-hallhatták, Vác város jegyzője ezt a jogi álláspontot nem osztotta, mi pedig nagyon szeretnénk, hogyha ebben a kialakult helyzetben teljesen jogtiszta alapról indulna minden kezdeményezés, amit mi megtettünk. Mi nem akarunk olyan képviselő testületi ülést, amelynek a végeredménye az lesz, hogy annak jogszerűségét elvitatják, ennek értelme nincsen."

Tomori Pál hozzátette, a város érdekében fontos lenne, hogy mihamarabb megtárgyalják a júniusra kitűzött napirendi pontokat is, ezért csütörtökre sürgősségi indítványként beterjesztették a kétszeresen elmaradt ügyeket.

Tomori Pál, frakcióvezető, Fidesz-KDNP jobboldali összefogás
"...bízom abban, hogy a csütörtöki testületi ülésen a képviselő testület ezeket végig tudja tárgyalni. Amennyiben a továbbiakban is ezen napirendi pontok nem kerülnek a testület elé -kétsége ne legyen senkinek- ismételten ellehetetlenül a képviselő testületi ülés és a továbbiakban azt kell gondoljam, hogy egy fegyelmi ügy kapcsán Vác városa lehetetlenül el, Vác városa lesz képtelen önkormányzatiságát gyakorolni. "





KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.