ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


DMRV sajtótájékoztató
Feltöltötte Zsóka - hétfő 27 július 2009 - 17:57:43
A hétvégén megrendezett Váci Világi Vigalmon a DMRV Zrt. is képviseltette magát. Ahogyan korábban a kánikulai napokon, most is hideg ivóvizes standokkal jelentek meg a belvárosban. Az "Ízlelő vízlelőhely" nevet viselő pultoknál a látogatók a nagy melegre való tekintettel díjmentesen juthattak hűsítő csapvízhez. Vogel Csaba, a vállalat vezérigazgatója a főtéren tartott kampány-nyitó sajtótájékoztatóján elmondta, a hiedelemmel ellentétben a csapvíz tisztább és egészségesebb a palackozott vizeknél, valamint praktikusabb is, hiszen fogyasztása nem terheli a környezetet.


Citromkarika is jég is került hétvégén azokba az ivóvizes poharakba, amelyeket a DMRV Zrt. munkatársai osztottak ki a Váci Világi Vigalom látogatóinak. A vállalat először jelent meg a háromnapos fesztiválon.

Vogel Csaba, vezérigazgató, Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
"A Váci Világi Vigalom rendezvényei között -társaságunk úgy gondolta, hogy- megjelenünk. Eddig nem végeztünk ilyen jellegű feladatot, megjelenünk a rendezvényen, úgy is, hogy bemutassuk tevékenységünket, szolgáltatásunkat, és az időjárás mellett fogyasztóinknak ingyenesen, térítésmentesen kóstolót biztosítsunk arról, hogy milyen is az a váci víz, milyen is az a dunai víz, amelyet a régiónkban szolgáltatni tudunk."

Vogel Csaba elmondta, hogy korábban, a hőségriadó idején és a fesztivál alatt is több ezren értékelték a vállalat gesztusát, így a vízosztó állomások jelentős forgalmat bonyolítottak. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy mint szolgáltató, lehetőséget biztosítsanak a lakosságnak a találkozásra, ahol megismerhetik cégük működését, és a fogyasztók is elmondhatják véleményüket. A vezérigazgató egyben tolmácsolta a vállalat közelmúltban meghozott döntését, miszerint az év további meleg napjain az érdeklődő önkormányzatoknak féláron biztosítanak vizet az utak locsolására. Vogel Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy a csapvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer, és a hiedelmekkel ellentétben semmivel sem rosszabb minőségű, mint a palackozott ásványvizek.

Vogel Csaba, vezérigazgató, Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
...kérjük fogyasztóinkat, hogy az ivóvíz fogyasztásával saját maguk környezettudatos szemléletét is erősítsék, hiszen mi nem akarunk versenyre kelni az ásványvíz forgalmazókkal, palackozókkal, nekik is megvan a szerepük, de úgy gondoljuk, hogy nekünk is megvan a szerepünk, és abban hiszünk és bízunk, hogy a vezetékes ivóvíz paraméterei tekintetében minimum olyan jó, mint a legtöbb palackozott ivóvíz, sőt sok esetben jobb, ezt vizsgálatokkal alátámasztottan tudjuk garantálni."

A vízszolgáltató vállalat vezetője hozzátette, a vezetékes víz azért is környezetkímélő, mert fogyasztásával nem keletkezik műanyaghulladék, a csatornába bekerülő szennyvizet pedig szintén a szigorú szabályok betartásával tisztítják. Vogel Csaba Híradónknak elmondta, az év hátralevő meleg napjaiban is számíthat a lakosság vízosztásra, és nemcsak a belvárosban, hanem egyszerre több helyszínen is, például Deákváron, vagy a szolgáltatási területükön lévő egyéb településeken is.




KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.