ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Fontos döntések a váci testületi ülésen
Feltöltötte Zsóka - péntek 18 december 2009 - 17:28:27
Január elsejétől építményadót vezetnek be Vácon. Erről döntött a képviselő-testület a csütörtöki ülésen. De szavaztak a város elöljárói többek közt az intézményvezetőkről és a kórház gazdasági helyzetét stabilizáló önkormányzati biztosról is. A képviselők kiválasztották azt a céget, aki ígérete szerint egy év alatt stabilizálná a kórház gazdasági állapotát, az egészségügyi intézmény és a váci múzeum élére azonban csak ideiglenesen nevezetek ki vezetőket.

A testületi ülésen az egyik legnagyobb vitát a nem lakáscélú építményadóról szóló rendelet elfogadása váltotta ki. A Fidesz-KDNP Összefogás frakciója hevesen tiltakozott a főként a nagy ipari cégeket érintő építményadó bevezetése ellen, végül a testület többsége Kiss János képviselő módosító javaslatát fogadta el. E szerint az eredetileg tervezett havi 800,- illetve 1200,- Forint / m2 helyett 400 forintot kell fizetnie január elsejétől azoknak a vállalkozásoknak, amelyek 500 m2 feletti, nem lakáscélú építménnyel rendelkeznek.
Önkormányzati biztost is választottak a képviselők. Erre törvény kötelezte a testületet a Jávorszky Ödön kórház jelentős tartozása miatt. A három pályázó cég közül a MEDINETSYST Kft. kapott támogatást. Az önkormányzati biztos szerepét ellátó cég feladata lesz, hogy a kórház teljes működését és a szerződéseket felülvizsgálva, gazdaságossá tegye a kórház működését. A Kft. képviselője azt mondta, egy év alatt tudják fizetőképessé tenni a kórházat, ezalatt nem szűnne ugyan a kórház tartozása, viszont működését nullszaldóra hoznák.

Bank Júlia MEDINETSYST Kft.
„Az ütemtervet azt úgy képzeljük el, hogy az első hónapban felmérnénk a kórház jelenlegi valós gazdasági és szakmai helyzetét. Azt követően leadunk egy ütemtervet, hogy az elkövetkező évben, hogy kívánjuk és milyen ütemben szabályozni, és rendbe tenni a kórházat. Nem szeretnénk létszámleépítést, de sajnos, hogy elkerülhetetlen lesz bizonyos szakmáknak az átcsoportosítása, de a fő pontunk az, hogy mindenkit megtudjunk őrizni és mindenkit megfelelő helyre mozgatva egy mielőbb fizetőképes és szakmailag helyre tett kórházat tudjunk visszaadni az önkormányzat számára.”

Nem tudtak viszont dönteni a képviselők a kórház főigazgatójának és a Váci Értéktár igazgatójának személyéről. Az egészségügyi intézmény élére hárman is pályáztak, köztük a jelenlegi főigazgató, Erős András is, azonban egyikük sem kapta meg a többség szavazatát. A Váci Értéktár vezetői székére végül egyetlen pályázó maradt, a jelenleg megbízott igazgató, azonban Mészáros Balázs sem kapta meg a kinevezéséhez szükséges minimális szavazatot. A képviselők az eredménytelen titkos urnás szavazásokat követően abban állapodtak meg, hogy mindkét esetben új pályázatot írnak ki és az áprilisi testületi ülésig a jelenlegi vezetőket bízzák meg a feladatok ellátásával.




KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.