ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Püspöki szentmise a betegek világnapján
Feltöltötte e107 - hétfő 12 február 2007 - 17:42:45
II. János Pál kezdeményezésére 1993 óta február 11-e a Betegek Világnapja, annak emlékére hogy Lourdes-ban 149 éve ezen a napon jelent meg a Szűzanya egy 14 éves francia lánynak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén pár év múlva templomot emeltek, ahová azóta is évente több mint félmillióan zarándokolnak el, a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma pedig több ezerre tehető. A világnap célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését."

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A Betegek Világnapja alkalmából vasárnap Vácon is tartottak szentmisét, a Géza király téri Barátok templomában dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke az egészségügyben dolgozók jelenlétében szolgáltatta ki a betegek szentségét. Az Egyház ugyanis különös gondot fordít a betegekre, hiszen a Jézus által alapított betegek szentségével is az ő szolgálatukra áll. E szentség vétele által a beteg ember Jézussal találkozik, amely lelki megerősödést ad és ily módon könnyebbé válik a betegség és a szenvedés elviselése a szentségben részesülő hívő ember számára. Ahogy az egyház fogalmaz: a betegek szentsége az emberek lelki épülését szolgálja és az örök életre készít elő. A betegek Világnapja szól azokról az emberekről is, akik életünket a gyógyításra szentelték és az orvosi vagy nővéri hívatást választották. Munkájuk végzésénél ugyanis mindig az lebeg a szemük előtt, hogy a betegek gyógyításában végtelenül nagy szolgálatot tesznek az emberek javára. Hiszen a betegség az az állapot, amikor az ember a legjobban ki van szolgáltatva, egyben ilyenkor szorul a legtöbb törődésre és odafigyelésre is.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.