ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Játékadomány a Csányi krt-i óvodának
Feltöltötte e107 - csütörtök 15 február 2007 - 16:30:15
Tavaly a Nyár utcai óvodások, idén pedig a Csányi krt-i intézmény kis lakói örülhettek, hiszen újabb nagy értékű játékadomány ért célba a napokban Vácon. Az óvoda és az egyik játékforgalmazó cég egymásra találásában Alexy Norbert, az SZDSZ helyi elnöke segédkezett, aki személyesen hozta el az ajándékokat rendeltetési helyére.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A jó ismeretségek és a kapcsolatrendszer most is sokat ért, ennek köszönhető az a 200ezer forint értékű ajándékcsomag, melyet kedden, a délutáni pihenőidőt kihasználva bontottak fel az óvónénik. A Csányi krt-i tagóvóda 4 csoportjába több, mint 70 gyermek jár, lesz tehát helye az újdonsült szerzeményeknek egészen biztosan. Szerencsére a hasonló felajánlások egyre gyakoribbak, amit jelentősen megkönnyít, hogy az intézmény egy jól működő alapítvánnyal is rendelkezik.

Ezekből aztán bútorokat, műszaki cikkeket vagy különféle kiegészítőket tudnak vásárolni. Az idei bevételből most játékra egészen biztosan nem kell költeni, hiszen a csomagban a hagyományos játékok mellett logikai, ügyességi és társasjátékok is voltak, sőt a farsang közeledtével számos jelmez is előkerült a dobozok mélyéről.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.