ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Fejlesztések a választókörzeti keretből -6. vk.
Feltöltötte e107 - hétfő 19 február 2007 - 14:55:02
Megvan azoknak a fejlesztéseknek a listája, amelyeket az idei évben a 6. számú választókörzet saját keretéből valósíthat meg. A Kötő utcai park felújításának és több
kisebb project megvalósításának összege együttesen teszi ki a most elkölthető 4 millió forintot. A 6. számú választókörzet egyéni képviselője, Ferjancsics László a végleges döntés előtt egyeztetett a jobboldali Rózsa Ferenccel is, aki bár az őszi önkormányzati választáson alul maradt a volt alpolgármesterrel szemben, de listás mandátumával szintén képviselni tudja az itt élők érdekeit.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A legnagyobb összeg a már említett Kötő utcai parkfelújítás, ennek költsége várhatóan 3 millió 50 ezer forint lesz. Itt információink szerint a terület rendezése mellett korszerűbb játszóeszközök és padok kerülnek majd elhelyezésre. A képviselői keretből kezdeményezték a polgárőrség támogatását, egy Rádi úti sebességmérő készülék felállítását, egy villanyoszlop áthelyezését, illetve a Rádi út 6. sz. társasház mögött út belső felújítását.

Híradónknak ezt erősítette meg Rózsa Ferenc, a jobboldali összefogás képviselője is, aki hasonlóan jó kezdeményezésnek tartotta a tervek összehangolását. Mint kiderült, a végső döntés előtt természetesen a lakókkal is egyeztettek.

A fejlesztési terveket egyébként már januárban leadták a képviselők, a főmérnökség ezek alapján mérte fel a beruházások költségigényét. A testület a választókörzeti keretből létrejövő beruházások listáját csütörtöki ülésén tárgyalja majd. Mint Ferjancsics Lászlótól megtudtuk, az általuk megnevezett fejlesztések előreláthatólag az idei év nyarán vagy ősszel valósulnak meg a 6. sz. kerületben.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.