ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Torkos csütörtök
Feltöltötte e107 - csütörtök 22 február 2007 - 16:23:50
Február 22-én a torkos csütörtök hagyományának felelevenítésére invitál mindenkit a Magyar Turizmus Rt. A mai napon mintegy hétszáz hazai étterem féláron látja vendégül az érdeklődőket. A kiemelt esemény célja a magyarországi gasztrokultúra népszerűsítése. Zárásáig persze még tart az akció, most elindulni azonban már csak igen kevés eséllyel érdemes. A résztvevő vendéglátóhelyektől kapott információk szerint este 6 óra után ugyanis már napokkal ezelőtt lefoglaltak minden helyet az étermekben.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Torkos csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük - a hagyomány szerint ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területen a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. A népszokás felelevenítését tavaly kezdeményezte először a Turizmus Rt., a sikeren felbuzdulva pedig idén már 683 étterem, köztük 6 váci is csatlakozott az akcióhoz.

A vendéglátósok azt mondják, ez a nap nem az extra nyereségről szól, a torkos csütörtök haszna ugyanis nem azonali, hanem hosszú távon megtérülő. Akik ma jól érezték magukat, elégedettek voltak az ételekkel, a kiszolgálással, azok egészen biztosan többször is visszatérnek majd egy ebédre vagy egy vacsorára. Ezt felismerve vannak olyan éttermek, amelyek meg is hosszabbították a félpénzen étkezés lehetőségét a vendégek számára. Információink szerint az igazi csúcsidőszak most a kora esti órákban van, ezért a későn ébredők már csak a csodában bízhatnak, ha ma szeretnének még féláron étkezni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.