ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Újra a mélygarázsról
Feltöltötte e107 - csütörtök 01 március 2007 - 17:04:56
A váci politikai életben továbbra is első helyen szerepel a csirkepiac területére tervezett mélygarázs ügye. A Váci Jobboldali Összefogás volt polgármesterjelöltje szerint a 2006. júliusi testületi ülés anyagaiból egyértelműen bizonyítható hogy a váci polgármester nem jogszerűen járt el amikor a mélygarázst építő céggel szerződést kötött. Fördős Attila azt mondta, ha Bóth János szocialista polgármester nem hajlandó a váci jobboldallal leülni és közös megoldást találni a váci mélygarázs számukra is elfogadható megvalósítására, akkor bírósági úton fogják a szerződést semmissé nyilváníttatni. A váci jobboldal felvetésére Dr Bóth János polgármester reagált, miszerint a testület által elfogadott határozati javaslatokból egyértelműen kiderül, hogy jogszerűen járt el a szerződés megkötésekor.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A váci Jobboldali Összefogás legutóbbi sajtótájékoztatójának már nem a csirkepiacra tervezett mélygarázzsal kapcsolatos kritikák illetve a konzervatív elképzelések adták a fő témáját. Fördős Attila azt mondta elfogyott a jobboldal türelme -mert annak ellenére, hogy szerintük a júliusi testületi ülés anyagaiból egyértelműen kiderül, hogy Bóth Jánosnak nem volt a képviselőktől felhatalmazása hogy szerződjön a kivitelező céggel, nem hajlandó a jobboldallal leülni és tárgyalni a jogsértő állapot megszüntetéséről.

Fördős Attila úgy látja azzal is jogsértést követett el a váci polgármester, hogy a mélygarázst kivitelező cég részére olyan ingatlannak adta meg a használati jogot, amely jelenleg az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonát képezi. Fördős Attila azt is kiemelte: csupán hangulatkeltés a kivitelező cég azon állítása, hogy ha a váci önkormányzat elállna a szerződéstől akkor 500 millió forint kártérítést kellene fizetnie a városnak. Szerinte a mélygarázst építő cégnek nincs erre jogi lehetősége, mert a szerződésben meghatározott feltételt azaz a jogerős építési engedélyt még nem szerezte meg.

Bóth János viszont úgy látja a jobboldali képviselők még arra sem vették a fáradságot, hogy mielőtt jogi kijelentéseket tesznek pontosan megvizsgálják a tényeket és a testület által meghozott határozatok pontos szövegét. A polgármester ismertette a tavaly júliusban és szeptemberben a váci testület által megszavazott határozatokat, amelyek szerint eljárt. Mint mondta arra is felhatalmazása volt a testülettől, hogy az alapszerződés megkötését követően aláírja a komfortlevelet és kijelölje az önkormányzat részéről a mélygarázst üzemeltető céget.

Bóth János úgy fogalmazott a képviselőktől kapott felhatalmazásával ellentétben a szerződés véglegesítését éppen azért nem tette meg, mert közben változott a testület összetétele és fontosnak találta hogy az új képviselőtestület elé további jóváhagyásra kerüljön a mélygarázs kérdése.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.