ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


DTÖKT ülés
Feltöltötte e107 - hétfő 05 március 2007 - 15:50:27
Megtartotta újabb ülését a Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. A napirendek között múlt pénteken a legfontosabb a szervezet költségvetésének megtárgyalása volt. A Társulás idén mind a bevételi, mind a kiadási főösszeget közel 118 millió forintban határozta meg, és így is fogadta el.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mint az az előterjesztésből kiderül az állami támogatás tervezett összege 86 millió forint, melyből 20 millió az általános feladatokra, 66 millió forint pedig a vállalt feladatok ellátására használható fel. A kiadások között található a személyi és támogatásértékű működési kiadások mellett többek között aVác – Gödöllő regionális kerékpárút nyomvonal tervezési díja is, illetve mozgókönyvtárak létesítése. A Társulás ez utóbbi értelmében Csörög, Püspökszilágy, Szokolya, Sződ és Sződliget községek számára biztosít mozgókönyvtári feladatokat. Szó esett még az ülésen a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Egyesületének kérelméről, hogy a tavaly kapott 500 ezer forintos támogatásról szóló pénzügyi elszámolási kötelezettségüket hosszabbítsa meg a társulás. Az indoklás során elhangzott: a tavalyi év során elindult Esélyegyenlőségi Térkép programhoz kapcsolódó szükségletfelmérés ugyanis a vártnál hosszabb időt vett igénybe.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.