ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Mozgókönytár 5 településen
Feltöltötte e107 - csütörtök 08 március 2007 - 15:42:10
Újra lesz könyvtár Csörögön, Püspökszilágyon, Szokolyán, Sződön és Sződligeten. A Váci kistérség települései közül ugyanis ezeken, már hosszabb-rövidebb ideje nem volt pénz és lehetőség a könyvtár működtetésére. A Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás most felvállalta az úgynevezett „mozgókönyvtár” beindítását, az öt település fejenként 1.300.000 forintot költhet a programra.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Magyarországon törvény írja elő az önkormányzatoknak, hogy könyvtárat működtessenek. A rendszerváltás után azonban sok településen erre már egyáltalán nem jutott pénz, hiszen az állami hozzájárulás lakosságszám szerint illeti meg az önkormányzatokat, a helyi művelődési házak, könytárak üzemeltetéséhez 1135 forint jár fejenként. Ez Püspökszilágy esetében öszesen 850 ezer, Szokolyán 1,9 millió forintot jelent évente. Ha település ehhez nem tud saját pénzt hozzátenni, megszűnhet a kulturális élet. A társuláson keresztül azonban most 5 település, 1.300.000 forinthoz jut, amelyből beindulhat a „mozgókönytár.” A kötetekkel teli buszokat azonban senki ne várja, a könyveket a falvak megújuló könyvtáraiban kell majd kikölcsönözni.

A váci Katona Lajos Városi Könyvtár kidolgozta, hogy milyen költségekkel és feltételekkel tudja a szolgáltató funkciót betölteni. Az öt település megújuló könyvtárát a legmodernebb eszközökkel, számítógéppel szerelik fel, és évente mintegy 300 ezer forintot új könyvek beszerzésére is költhetnek. A kötetek a Társulás tulajdonában maradnak.

A mostantól településenként rendelkezésre álló évi 1.300.000 forint, Csörögön, Püspökszilágyon, Szokolyán, Sződön és Sződligeten is újraéleszti az eddig csipkerózsika álmukat alvó könyvtárakat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.