ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kistérségi megemlékezések
Feltöltötte e107 - csütörtök 15 március 2007 - 19:43:00
A kistérség településein is megemlékeztek az 1848-as márciusi eseményekről. Kismaroson a tavaly felavatott Művelődési Ház adott otthont az ünnepi eseményeknek, ahol Poldauf Gábor polgármester mondott rövid köszöntőt. Hazám, hazám édes hazám. Ezzel a címmel írtak fogalmazást a település általános iskolájának tanulói, a legszebb gondolatokat a megemlékezés résztvevői is megismerhették egy rögtönzött kiállítás formájában illetve a szerzők tolmácsolásában. Az ünnepi műsort két helyi csoport is színesítette, a hagyományőrző együttes mellett színpadra lépett a templom Szent Margit kórusa is.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Kosdon ma délelőtt az általános iskolások adtak ünnepi műsort, majd a hagyományokhoz híven a település lakói a temetőben található '48-as katonasírnál rótták le kegyeteletüket a forradalom hősei előtt.

A sződligeti Szabadság téren 11 órakor váci fúvosok és lovasok bevonulásával kezdődött az ünnepség, majd a település polgármestere, Bábiné Szottfried Gabriella köszöntötte a megjelenteket. 1848 március 15-én este Budapesten Katona József Bánk bán című műve volt műsoron. Ezt megidézve Molnár András Kossuth díjas sződligeti operaénekes, lánya zongorakísérete mellett Bánk híres, Hazám, hazám című áriáját adta elő. Majd Jókai Anna írónő tartott ünnepi beszédet, amelyben megdöbbenésének adott hangot azért, milyen kevés ember hord ma az ünnepen kokárdát. Mint mondta ő rögtön kettőt, ugyanis a hagyományos kokárda alatt egy lyukas nemzetiszínű zászlót is visel. Teszi ezt azért, mondta el a Kossuth díjas írónő, mert 1848 és 1956 között szerinte kísérteties volt a hasonlóság. Ahogy fogalmazott a két esemény testvérforradalom volt.

Jókai Anna ennek alátámasztására felelevenítette még a két forradalom leverésének körülményeit, illetve az utánuk jövő megtorlásokat. Beszédét követően a megjelent társadalmi és politikai szervezetek helyezték el a Szabadság téren található Petőfi szobor talapzatánál a tiszteletadás koszorúit, így a település önkormányzatának elöljárói mellett fejet hajtottak a helyi Fidesz, Mszp és Szdsz vezetői, valamint a sződligeti civilek és nyugdíjasok képviselői.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.