ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A Falu egykor és most
Feltöltötte Zsóka - szerda 01 június 2011 - 22:16:46
Vasárnap, születésének 120. évfordulója alkalmából emlékeztek meg Szokolyán Viski János festőművészről. A település általános iskolája kétévente rendez rajzversenyt a szokolyai festőművész tiszteletére, a mostani jubileumi évfordulón a „A falu egykor és ma” címmel hirdettek pályázatot több iskola diákjainak. A fiatalok több műfajban küldtek be munkákat, így a festmények, kollázsok és grafikák mellett dolgozatok is érkeztek. A szervezők azt szerették volna elérni, hogy a gyerekek az alkotások elkészítése előtti kutatómunkájuk révén képet kapjanak arról, hogyan zajlott az élet egykor azon a településen, ahol élnek.

Szerkesztő: Kegyes Z.


A kis Dunakanyar-térségi falu két híres festőt is adott a világnak. Mányoki Ádám a magyar barokk festője, majd később a falusi élet hiteles ábrázolójaként híressé vált Viski János világszerte öregbítette Szokolya hírnevét. A 120 évvel ezelőtt született Viskire emlékeztek vasárnap a szokolyai iskolások. A jubileum miatt most nagyobb keretet szántak az iskolák szerte meghirdetett rajzversenynek. Idén „A falu egykor és ma” címmel meghirdetett pályázatra fotók és írásbeli dolgozatok is születtek a térség több iskolájában, így Zebegényből, Szobról és Érdről is érkeztek alkotások.

Viski Tünde, szervező tanár, Cseh Péter Általános Iskola, Szokolya
„Nagyon érdekes volt a gyerekek számára eldolgozni ezt a témát, gyűjtőmunkában utána kell nézni, hogy hogyan nézett ki régen a falu, fotókat kellett gyűjteni, beszélni kellett a rokonsággal, szülőkkel, emlékeket kellett felkutatni és szembesíteni kellet a jelennel. Nagyon érdekes dolgok jöttek ebből konklúzióként, mégpedig az, hogy a fogyasztói társadalom az, ami uralja a falusi életet is. A falusi életben a háztartásokban is rengeteg dolog vesz minket körül, amire nincsen szükség. Azzal szemben, hogy régen mennyire minimalista volt, mennyire puritán volt a falusi élet akárha nézzük a berendezést, a használati tárgyakat, néhány dolog elég volt az élethez, manapság pedig körbevesz minket a plasztik, a nylon és a felesleges áruk tömkelege.”

Ezt is szemléltették például a tájházban megrendezett kiállításon, ahol a régi tárgyak mellett a jelenkor velejárói, így a hulladék is szerepet kapott. A gyerekek több műfajban is alkottak, így a festmények mellett kollázsok, montázsok, és grafikák is érkeztek. A tárlaton egészen meghökkentő vagy akár mulatságos alkotásokkal is lehet találkozni, volt aki fotókkal készült a versenyre. A diákok alkotásaiból szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat, ezek külön falon kaptak helyet.

Viski Tünde, szervező tanár, Cseh Péter Általános Iskola, Szokolya
„Két szokolyai kortársművésszel, Saxon-Szász Jánossal és Dárdai Zsuzsával együtt hárman zsűriztük a képeket és több mint egy napig tartott a zsűrizés, mert annyira jó pályamunkák érkeztek be, hogy igaziból majdnem hogy ökölharcra került a sor, hogy végül is eldöntsük, hogy ki volt a legeredményesebb.”

A tárlaton Viski János emléksarokkal is készültek a szervezők, itt a festőművész személyes tárgyait és néhány festményét állították ki. A tárlatot egy hónapon keresztül láthatják az érdeklődők a szokolyai tájházban.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.