ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Lesz április 8.-i váci csata
Feltöltötte e107 - csütörtök 22 március 2007 - 15:39:30
Indulnak már a huszárok, illetve idén is Vácra jönnek április 8.-án, a Magyar Hagyományőr Világszövetség szervezésében a hadfiak, hogy megemlékezzenek az 1849-es tavaszi hadjáratról. Tavaly a tavaszi árvíz miatt maradt el az évek óta megrendezésre kerülő váci csata, idén pedig azért vált kérdésessé a rendezvény megtartása, mert április 8-a éppen húsvét vasárnapra esik, másrészt a rendezvény támogatása a korábbiakhoz képest többet kívánna az önkormányzattól. A gyerekek mindenesetre örülhetnek idén, mert a váci huszárbandérium mellet a Hagyományőr Világszövetség is kap támogatást a város önkormányzatától, úgyhogy lesz huszár bőven.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Azok a huszárok nem azok a huszárok, ugyanis van a váci huszár bandérium, amit a váci önkormányzat támogat és vannak a hagyományőrző világszövetség huszárai akik évről évre bejárva a 1949-es tavaszi hadjárat fontosabb pontjait, az ország mintegy 17 településén mutatnak be csatajeleneteket. Tavaly az árvíz miatt maradt el a rendszerint a ligetben megrendezett váci csata, idén pedig első körben azért nem hajlott az önkormányzat a rendezvény megtartására, mert április 8-a húsvét vasárnapra esik, így az egyházi eseményeket zavarhatta volna a csatazaj, másrészt a korábbiakhoz képest több támogatást kért a Magyar Hagyományőr Világszövetség a váci önkormányzattól. A város vezetése mindenesetre úgy gondolta az éves költségvetésből a huszárhagyományok támogatására betervezett mintegy félmillió forintot inkább a váci huszárbandérium kapná, akik rendszeresen emelik a város és a környék településein megrendezett a 48-as eseményekhez köthető rendezvények színvonalát. A váci testület jobboldali képviselői azonban úgy döntöttek, hogy az évek óta megrendezésre kerülő április 8-i csata se maradjon el, ezért a választókörzeti keretükből adtak össze ugyanekkora összeget a magyar Hagyományőr Világszövetség rendezvényére. Az egyházzal történt egyeztetést követően tehát április 8-án húsvét vasárnap a hétkápolnánál a délutáni órákban rendezik meg a váci csatát.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.