ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Költözik a Központi Gyógyszertár
Feltöltötte e107 - csütörtök 29 március 2007 - 15:27:11
45 év főtéri működés után költözik a váci Központi Gyógyszertár, az üzemeltetővel ugyanis nem hosszabbította meg a bérleti szerződést a város. A patika tegnap tartott utoljára nyitva a Fehérek temploma mellett, új helyén, a Bécsi kapu szomszédságában pedig várhatóan április közepétől válthatjuk ki gyógyszereinket.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A bérleti szerződés március 31-vel szűnik meg, éppen ezért ma már a gyógyszerek összepakolását, és a berendezés szétszerelését végezték a korábbi épületben. A bútorzat lebontásában a Cházár András Speciális Szakiskola asztalosipari tanulói is segédkeztek, a munkájukért cserébe pedig a gyógyszertárat működtető társaság az iskolának ajándékozta a feleslegessé vált berendezési tárgyakat. Mint megtudtuk, a patika helyén melegkonyhás éterem nyílik majd, várhatóan a nyár folyamán.

A tervezés tavaly februárban, az építkezés pedig augusztusban kezdődött meg, a leendő gyógyszertárban a munkák utolsó fázisát, a villanyszerelést és a burkolást végzik. Az új bútorok már korábban a helyükre kerültek, az üzemeltetés beindításához néhány engedélyt várnak még a tulajdonosok. Így, ha minden a tervek szerint zajlik, akkor április közepétől új helyszínen, de régi nevén nyitja meg kapuit a Központi Gyógyszertár.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.