ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Pert indít a Jobboldal mélygarázs ügyben
Feltöltötte e107 - hétfő 02 április 2007 - 16:29:44
A váci önkormányzat és a város leendő mélygarázsát kivitelező cég között köttetett szerződés törvénysértéseire hivatkozva, polgári és büntető pert indít a jobboldali frakció - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Tomori Pál frakcióvezető. A konzervatív politikus szerint azért döntöttek így, mert a csütörtöki testületi ülésen a szocialista többség elutasította a szerződés semmisségére tett határozati javaslatukat. Dr. Bóth János polgármester úgy véli, a politikai hisztériakeltés tovább folytatódik, a város józanul gondolkodó polgárai szerinte azonban így is látják, hogy ki épít, s ki rombol szisztematikusan.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mint ahogy már korábbi híradásainkban beszámoltunk róla, a jobboldal továbbra is azt kifogásolja, hogy a szerződés tárgyát képező ingatlanok az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartoznak, melyekre szerintük földhasználati és elővásárlási jog érvényesen nem jöhet létre. Tomori Pál úgy fogalmazott, jogsértő az is, hogy több milliárdos jelzálog alapításával terhelték meg a város forgalomképtelen törzsvagyonát. A jobboldal éppen ezért mind a gazdasági bizottság két héttel ezelőtti ülése, mind a március 29-i testületi ülés elé beterjesztette a szerződés felbontását indítványozó javaslatát. Ezt a bizottság akkor nem bocsátotta szavazásra, a képviselők többsége pedig csütörtökön elutasította. Tomori Pál úgy véli, ezzel a szocialista képviselők kiálltak a törvénytelenségek mellett, a határozatok előkészítésében és előterjesztésében közreműködő személyek pedig nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntettét követték el. A jobboldali frakció ezért az ügyben polgári és büntető eljárásokat indított a felelősség megállapítása érdekében.

A sajtótájékoztatón elhangzottakra Dr Bóth János szocialista polgármester reagált aki úgy látja, mivel a képviselőtestület felelős többsége nem támogatta Tomori Pál meggondolatlan, -a jelenleg is érvényes szerződés semmisségét kimondó javaslatát- ezért a városban tovább folytatódik a mélygarázzsal kapcsolatos politikai hisztériakeltés. A polgármester szerint téves jogi értelmezésekre hivatkozva a jobboldali összefogás frakciója tovább folytatja városromboló tevékenységét, amelyben legkevésbé sem szempont Vác parkolási problémáinak megoldása. Bóth János úgy fogalmazott idézem: a jobboldal a jogi úton előidézhető komoly anyagi kártól sem riad vissza, mert fontosabb számukra a konfliktus és a botrány által keltett anarchia, amelyben Tomori Pál frakcióvezető ellubickolhat. A polgármester hangsúlyozta: a józanul gondolkodó polgárok így is látják, hogy ki épít, és ki rombol szisztematikusan a városban.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.