ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Sporthírek (04.12.)
Feltöltötte e107 - csütörtök 12 április 2007 - 16:31:34
-labdarúgás
-kézilabda
-sakk
-röplabda
-duatlon

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Az első osztályú labdarúgó bajnokságban a dobogós helyen álló MTK otthonában lépett pályára a váci csapat. MTK Budapest – Dunakanyar-Vác 3-0. A fővárosiak góljait: Pál és Kanta 2, egyet 11-esből szerezte.
A szombaton 17 órakor kezdődő Diósgyőr elleni összecsapás előtt, közben és után ismét számos meglepetés várja a szurkolókat. 16 órától egy spanyol DJ szolgáltatja a zenét, majd 16.30-tól a Dunakanyar Szépe választás első fordulójára kerül sor. A találkozó szünetében ajándéksorsolás következik, a lefújás után pedig dél-amierikai tánc show kezdődik.
Az NB III-as bajnokságban Veresegyház – Ózd 0-1 és Dunakeszi Vasutas – Felsőzsolca 3-0.


Az első osztályú női kézilabda bajnokság 9 – 12. helyért való rájátszásában szerepelhet a Váci NKSE csapata. Kenyeres József vezetőedző lányai április 21-én a Budapesti Spartacus otthonában kezdik az alsóházi helyosztót, majd hazai pályán a Makóval és idegenben a Békéscsabával játszanak. A visszavágókat követően május 25-én Vácott ért véget a lányoknak a bajnokság.


A Pest megyei I. osztályú sakk csapatbajnokságban: Göd SC – Vác 5,5 - 4,5. A váci csapatból nyert Fendrich Zoltán és Rigó Pál, döntetlent ért el: Trajber Dániel, Szabó Péter, Dér Ágoston, Kiss Pál és Dian István. További eredmények: Erdőkertes – Galgavidék 6-4, Nagykáta – Dunakeszi 6-4, Gödöllő – Szob 5,5-4,5, és Gödi SE – Fót 6-4.


A Pest megyei röplabda bajnokság első három helyéért történő rájátszás első játéknapjára Kerepesen került sor. A váci Varadinum REX SE csapata egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte az aranyéremért való mérkőzés sorozatot. A váciak a Budafoktól 3-1-re kikaptak a Kerepest pedig 3–2-re legyőzték.


Március végén Kaposvár adott otthont a Pedagógus és a Pedagógus Jelöltek Országos Duatlon Bajnokságának. A Deseda tónál lezajlott verseny 5 km futásból, 20 km kerékpározásból és ismét 2,5 km futásból állt. Kovács Zsolt az ELTE testnevelés – rekreáció szakos hallgatója, a Katlan SE Vác versenyzője első helyezést ért el.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.