ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Sződligeti falutakarítás
Feltöltötte e107 - hétfő 23 április 2007 - 17:33:30
Bár a szombat hivatalosan munkanapnak számított, mégis sokan gyűltek össze Sződligeten, a Föld napja alkalmából tartott hagyományos falutakarításra. A munkák több helyszínen zajlottak, így a Duna partot, a 2-es út mentén lévő területeket, illetve a vasútállomást és környékét is sikerült a helyieknek közösen megtisztítani a hónapok alatt összegyűlt hulladéktól.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A közterek nagy részét az egyre szűkülő források ellenére is igyekeznek a településen a legnagyobb rendben és tisztaságban tartani. Sajnos azonban, tudtuk meg Sződligeten, az állami közmunkaprogram megszűnése miatt csak kevesebb közmunkást tudnak erre a célra alkalmazni. Éppen ezért fontosak az ehhez hasonló akciók, itt évi két alkalommal, ősszel és tavasszal gyűlnek össze a szorgos kezű falubeliek, hogy a legfontosabb területeket lehetőségük szerint szebbé varázsolják.

A szombati tanítási nap miatt a takarítók az iskolások hiányát ugyan megérezték, de szerencsére lelkes felnőttekből nem volt hiány. Hovatartozástól függetlenül megmozdult egész Sződliget. Jöttek a civilek, a párt és társadalmi szervezetek tagjai, és gereblyével, fűkaszával, vagy akár puszta kézzel vettek részt a munkában. Igaz a jó idő hatására megnőtt aljnövényzet nehezítette a szemétszedők munkáját, de a nap végére összegyűlt több tucatnyi szemeteszsák fényesen bizonyította a tavaszi akció sikerét és eredményességét.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.