ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nemzetközi kortárssegítő konferencia
Feltöltötte e107 - hétfő 23 április 2007 - 17:36:52
Ötödik alkalommal adott otthont Vác az immár hagyományos magyar-szlovák kortárssegítő konferenciának, melynek idén is az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a város önkormányzata volt a fő szervezője. A Közép Európai Szivárvány elnevezésű találkozóra a témával foglalkozó szakemberek mellett a programban résztvevő diákokat is meghívták, akik a két nap során elhangzott előadásokat kis csoportokban is megvitathatták. Az esemény fővédnöki tisztét Szili Katalin az Országgyűlés elnöke vállalta, a védnökök között pedig megtalálhattuk Juraj Migas szlovák nagykövetet is.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Az alapítvány két fő célkitűzése a konferencia tematizálása esetében is nagy hangsúlyt kapott. Így a drogprevenciós munka fontosságát emelték ki a szakemberek, hiszen a rendszerváltás óta a tudatmódosító szerek használata folyamatos problémát jelent a fiatalok körében. A másik lényeges feladat az egészségmegőrzés tudatosítása. Erről azonban csak egészséges gyerekek esetén beszélhetünk, lényeges dolognak számít a családtervezés hangsúlyozása. Sajnos, derült ki dr. Czeizel Endre előadásból, egyre kevesebb helyen végeznek optimális családtervezést az országban, az 1990-es 34 helyszín mára mindössze 8-ra csökkent. Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány elnöke azonban hozzátette, az egyik ilyen lehetőség éppen a váci kórházban van.

A fiatalok egészségének megőrzéséhez folyamatos megelőző munkára van szükség. Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány által életre hívott kortárssegítő program, és az évente megrendezett konferenciasorozat is ezt a célt szolgálja, amelybe néhány éve már Ipolyság testvérváros is bekapcsolódott.

Ezt támasztja alá a kortárssegítő mozgalom sikere is, mert ahogy a konferenciát bevezető tájékoztatón elhangzott: A problémát igazán hatékonyan a fiatalok révén lehet megelőzni, amely módszer sokkal célravezetőbb, mint bármilyen tiltás, törvényi szigorítás vagy rendőri beavatkozás.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.