ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kőtáblák Sződliget határában
Feltöltötte e107 - csütörtök 03 május 2007 - 15:53:17
Információink szerint már januárban megjelentek Sződliget község határában azok a nagy mennyiségű, ismeretlen eredetű beton és kődarabok, melyekkel kapcsolatban már a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is vizsgálódik. Az illegálisan lerakott hulladék jellege arra utal, hogy azok egy temetőfelszámolást követően kerültek a település közigazgatási határán túlra, közvetlenül a Duna partra.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mivel nemrégiben zajlott Vácon, a középvárosi temető szanálása, ezért sokan azt feltételezik, hogy innen érkezhetett a több tonna kőtörmelék. Figyelmesen megvizsgálva a hulladékot ugyanis sok helyen még látszanak a sírfeliratok, ez pedig arra utal, hogy a kőtáblák egy temetőfelszámolás eredményeként kerülhtek a Duna partra. Bár az érintett partszakasz már nem tartozik Sződliget közigazgatási területéhez, a település vezetője még év elején bejelentést tett az ügyben.

Az ügyben már megindult a vizsgálat, a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél azonban híradónknak elmondták, folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy a hatósági eljárás keretében először az érintett terület tulajdonjoga vár tisztázásra, majd azt próbálják kideríteni honnan és ki szállította ide az engedélyük nélkül a köveket. Vizsgálják a hulladék összetételét is, hiszen emberi maradványok is előkerültek a Duna partról. Az ÁNTSZ szerint azonban az emberi maradványok kora és csekély száma miatt fertőzésveszély nem állt fenn, a csontokat pedig azóta el is szállították.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.