ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kerékpáros pihenő Nagymaroson
Feltöltötte e107 - hétfő 07 május 2007 - 16:06:03
Múlt hónapban a Fakocka csoport és a Magosfa Alapítvány szervezésében organikus kerékpáros pihenő létesült Nagymaroson, a kerékpárút Zoltán utcai szakaszánál. Az ország első zöldútja mellett megépített pihenőt szombaton adták át hivatalosan, az eseményt egy kerékpártúrával és helyi termékek piacával tették színesebbé.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A Duna-Ipoly Zöldút Budapest és Parassapuszta között húzódik, gerincét a két folyó partján haladó kerékpáros útvonalak jelentik. Ehhez kapcsolódnak szervesen gyalogos, erdei kerékpáros, lovas és vízi útvonalak, kiegészülve turisztikai szolgáltatásokkal, programokkal és közösségi kezdeményezésekkel. A pihenőhelyek megépítése az Ökotárs Alapítvány által elindított Zöldövezeti program része, a program során idén 30 településen 33 szervezetet támogattak

Móra Veronika igazgató, Ökotárs Alapítvány:
"Nagyon fontosnak és jónak tartjuk, hogy egyre több ilyen esemény van ebben a térségben. Ahogy ez a Zöldút program fejlődik és szépül, egyre több olyan létesítmény áll az utazók rendelkezésére, aminek segítségével ez a Zöldút tényleg betöltheti azt a funkcióját, hogy mind az utazók, kirándulók túrázók, mind a helyben közlekedők számára nyújtson szolgáltatásokat, és hozzájáruljon a térség fejlődéséhez, mind gazdasági, mind természet- és környezetvédelmi értelemben."

A település nevében Nagymaros polgármestere mondott köszönetet a kezdeményezésért és a megvalósításért. Petrovics László a pihenőhelyek megépítése kapcsán a város kerékpáros turizmusának fellendítésére hívta fel a figyelmet.

Petrovics László polgármester, Nagymaros
"Nagymarosnak az idegenforgalmi és turisztikai elképzelései szempontjából ez egy mérföldkő. Az idegenforgalomnak ez a szegmense a kerékpáros turizmust foglalja magában, és ugyanolyan fontos, mint a négy, három vagy kétcsillagos szintje."

A két pihenő és esőbeálló ünnepélyes avatását követően a résztvevők számára helyi termékekből tartottak bemutatót, majd a megjelentek biciklire pattantak és egy kerékpártúrát követően csatlakoztak a Királyréti Erdei Vasút Napjához.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.