ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Közmunkások. Ebben a hónapban még foglalkoztatja őket a Városfejlesztő.
Feltöltötte NAT - csütörtök 17 április 2014 - 09:12:59
Utolsó heteiket töltik a közmunkások Vácon. Április 30-án ugyanis lejár a közcélú foglalkoztattak szerződése, melyet a Váci Városfejlesztő Kft. kötött velük még novemberben a téli közfoglalkoztatási program keretében. Mezei Helga főkertész híradónknak elmondta: a tavaszi munkálatokban is nagy segítséget nyújtanak a közmunkások városszerte.


Tavaly novemberben 117 közmunkás kezdte meg a téli közfoglalkoztatási programot Vácon, idén azonban már csak 113-an vannak, hiszen a többieknek sikerült elhelyezkedniük. Mezei Helga főkertész elmondta: a városban nagyon hasznosnak bizonyult az országos projekt, hiszen jóval nagyobb munkaerővel bírt ez idő alatt a Váci Városfejlesztő Kft.

Mezei Helga, főkertész, Vác
Nagyon nagy segítség volt, főleg az őszi lombgyűjtésben, tehát azt tényleg nagyon jól megoldották, évek óta nem volt ekkora mértékű lombgyűjtés. Egyes utcákba is eljutottunk ahova korábban nem, tehát ez nagyon nagy segítség volt. De a tavaszi munkákban is segítséget nyújtottak, illetve nagyon sokat jelent az, hogy ha valakinek valamilyen szakmai végzettsége van, tehát akár legyen az kőműves, vagy akár lakatos, vagy villanyszerelő, mert őket is tudtuk foglalkoztatni.

A főkertész kiemelte: erre jó példa a Konstantin téren lévő Szent István szobor burkolata, melynek már elkezdték a régóta esedékes felújítását a munkások, bár anyag hiányában ideiglenesen le kellett állniuk. Folyamatosan zajlik a városban a fűnyírás is, melyben szintén részt vesznek a közcélú foglalkoztatottak, ők gyűjtik össze a zsákokba a lenyírt zöldhulladékot. De a virágágyak gyomlálásából és a kézi úttisztításból is városszerte kiveszik a részüket a közmunkások, akiket már csak a hónap végéig foglalkoztatnak Vácon. Bár elképzelhető, hogy néhányuknak később is jutna munka.

Mezei Helga, főkertész, Vác
Várakozó állásponton vagyunk, hogy központilag mikor szólnak, hogy lehet, felvenni közmunkásokat, mert ugye mindig folyamatosan szoktak lenni, az előző évben a téli időszakban januártól márciusig nem voltak. Úgyhogy most nagyon várjuk, hogy adnak nekünk létszámot, és akkor így remélhetőleg azért legalább egy szokásos számú közmunkást fel tudunk venni, egy 20-25 főt.

Mezei Helga elmondta: a közmunkások a mindennapi munkák elvégzésében nyújtottak nagy segítséget, többségük azonban a hátralévő időszakban már a felhalmozódott szabadságát tölti majd.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.