ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A vigalmon túl. Sok volt a szemét a fesztiválozók után.
Feltöltötte NAT - kedd 22 július 2014 - 09:22:05
Idén is rengeteg embert mozgatott meg a Váci Világi Vigalom. Az ország több pontjáról, illetve más országokból is érkeztek látogatók a 22. alkalommal megrendezett fesztiválra. A vendégek után most is rengeteg hulladék maradt a helyszíneken, a takarítást azonban már hajnalban megkezdték.


Idén is több tonna hulladékot termelt Vác legkiemelkedőbb rendezvénye, a Váci Világi Vigalom. A három nap során több tízezer látogató fordult meg a fesztivál helyszínein, ahol bizony nem mindenki figyelt oda a környezetre. A vigadók után ez alkalommal is rengeteg szemét maradt, amit már hajnalban megkezdtek eltakarítani a Városfejlesztő Kft. és a külsős cégek munkatársai. Délelőtt a főtéren már nem sok nyoma volt annak, hogy hétvégén itt mulatság volt, csupán a székek és a faházak utaltak erre. A Duna-parton azonban még akadt dolguk a szakembereknek, a folyamatos takarítás ellenére is sok volt még a hulladék. Az összegyűjtött szemét elszállításáról idén is a város gondoskodik. A napokban várhatóan visszanyerik a fesztivál helyszínek a korábbi állapotukat, és a váciak újra birtokba vehetik a kedvelt Duna-partjukat is.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.