ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Váci nyár. Ismét templomi hangversenysorozat indul.
Feltöltötte NAT - péntek 01 augusztus 2014 - 15:03:42
Több éves kihagyás után hétvégén ismét templomi hangversenysorozat indul Vácon. A Madách Imre Művelődési Központ és a Bartók Béla Zeneiskola közös szervezésében augusztus 3. és szeptember 28. között négy alkalommal is orgona koncerten vehetnek részt az érdeklődők. A hangversenyeknek a kiváló akusztikájú Barátok Temploma ad otthont.

Váci Nyár – Templomi hangversenyek címmel augusztus 3-án, vasárnap este fél hétkor egy koncertsorozat veszi kezdetét, melyen az orgonáé lesz a főszerep. A négy este során zeneiskolai hallgatók és tanárok előadásait tekinthetik meg az érdeklődők a Barátok Templomában, méghozzá ingyenesen. Bednarik Anasztázia a programsorozat életre hívója elmondta: több éves kihagyás után úgy tapasztalják, hogy újra van igény az orgonamuzsikára.

Bednarik Anasztázia, szervező, Váci Nyár - Templomi Hangversenyek
Szeretnénk a továbbiakban a váci orgona életet egy kicsit visszavezetni, hiszen annak idején, amikor a váci zeneiskola orgonája ’76-ban felépült Lehotka Gábor kezdeményezésére, illetve amikor Vác város 900 éves volt, akkor nagyon sok hangverseny volt a Filharmónia rendezésében. Hát változtak az idők és sok minden megszűnt, és azért ha két, illetve a Székesegyházzal együtt három használható jó hangszerünk van, akkor azt gondolom, hogy ezt érdemes kihasználni.

A váci nyár keretében augusztus 17-én, szeptember 7-én, illetve szeptember 28-án lesz még templomi hangverseny, a részletes programot a Művelődési központ honlapján érhetik el az érdeklődők.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.