ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Városvezetői beszámoló. Eredményesnek értékelték az elmúlt négy évet.
Feltöltötte NAT - csütörtök 28 augusztus 2014 - 08:43:41
Az elmúlt négy éves ciklusban végzett munkájáról számolt be a televízió hírháttér műsorában a város polgármestere és az alpolgármester. Pető Tibor szerint jelentős fejlesztéseket sikerült a városnak a TAO-os sporttámogatásokon keresztül megvalósítani, míg Fördős Attila többek között arról beszélt, hogy az uniós pályázatok közvetve is jelentős nyomot hagytak illetve hagynak Vác arculatán.

Fördős Attila polgármester Vác
Én azt gondolom, hogy ebben a négy évben ez rendkívül sikeres volt és azért azt is el kell mondani, hogy nem csak az európai uniós forrásokban, az önkormányzaton keresztül realizálódó beruházások vannak, hanem azon kívül is. A fegyintézetnek a fűtéskorszerűsítésétől a belső átépítéséig a MÁV rekonstrukció ami önmagában 15 milliárd forint összegű ennek az épületnek az állomásnak és az egész pályaszakasznak a megújítása, hát ez egy óriási nagy dolog, hogy Vác városában gyakorlatilag a belváros egy nagyon kicsiny szakaszt leszámítva teljesen megújult az elmúlt nyolc-tíz évben. Tehát mi ezekben, úgy gondolom, hogy jól sáfárkodtunk, a TAO-s beruházásokat azt nagyon jól hívtuk le.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.