ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Tanévre készülve. Gördülékenyebben indul az idei év.
Feltöltötte NAT - péntek 29 augusztus 2014 - 15:51:23
Rugalmasabban és gördülékenyebben indul az idei tanév a tavalyihoz képest, derült ki a váci tankerület értekezletén, amelyen a tankerület vezetője egyeztetett a megjelent általános iskolák igazgatóival a szeptember 1-i kezdésről. Günther Miklósné tájékoztatása szerint a járás 22 alapfokú iskolájába megérkeztek a könyvek, és az intézmények épületei is készen állnak a szeptember 1-i kezdésre.

A hétfői indulásról egyeztetett csütörtök délelőtt a váci tankerület vezetője az iskolaigazgatókkal a művelődési központban. A váci tankerület tizenhat általános iskolájában, négy tagiskolájában, egy zeneiskolájában, illetve egy gimnáziumában indul meg az alapfokú tanítás szeptember 1-én. Az alakuló ülésen a tanítás megkezdéséhez szükséges eszközök megléte volt az egyik legfontosabb napirendi téma.

Günther Miklósné igazgató Váci Tankerület
Átmegyünk, együtt megnézzük, hogy mindenhol rend van-e, tudnak-e békésen nyugodtan évet kezdeni. Igazgató kollégáim itt most elmondták, hogy a tankönyvek mindenhová megérkeztek, az iskolabútorok megérkeztek, illetve 20-ig érkeznek, tehát minden gyermeket le tudnak ültetni, minden gyermeknek könyve lesz.

A járás 22 intézményében összesen 32 első osztályt indítanak, amelyben 675 gyerek kezdi meg az óvodát követő iskolás életet. A tankerület alapfokú oktatást biztosító intézményeiben 6361 diák tanul szeptember 1-től, ebből 888 fő vesz részt zeneiskolai oktatásban. A tankerületben idén is a váci iskolákba jelentkeztek a legtöbben, ezért míg a környező településeken 21-22 gyermekkel indulnak az osztályok, addig Vácon átlag 30 fővel töltötték fel az osztálytermeket. Az árpádban, a juhászban, a petőfiben és a radnótiban három, míg a földváryban két elsős osztályt indított a tankerület. Günther Miklósné szerint a tavalyihoz képest kevesebb zökkenővel sikerül indítani az évet, amit azzal magyarázott, hogy a fenntartó és a pedagógusok is kezdik megszokni az új rendszert.

Günther Miklósné igazgató Váci Tankerület
Magam is érzem bár végigdolgoztuk a nyarat a tankerületben, hogy sokkal könnyedebben, biztosabban tudjuk ezt a tanévet kezdeni, nagyobb a tapasztalatunk, tudásunk, tehát hogy a reformnak a megrázó első hulláma levonult. Egy picit nyugalomban van a víz, ebben a nyugalomban a pedagógusok is nyugodtabbak.

A tankerület vezetője elmondta: a járás öt intézményének élén történt vezetői pályáztatás. Négy vidéki iskola igazgatójának a megbízatása járt le, akik közül a kiírást követően a KLIK mindegyiket alkalmasnak tartotta újból a feladat ellátására. A Váci Juhász Gyula Általános Iskola igazgatói széke nyugdíjkorhatár elérése miatt üresedett meg. A belvárosi iskola élére a pályázók közül Szalárdi Attilát, a Karolina katolikus iskola korábbi igazgatóját nevezte ki a fenntartó.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.