ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Helyhatósági választás. Blöffök fenyegetések helyett.
Feltöltötte NAT - kedd 16 szeptember 2014 - 10:15:55
Blöffök, fenyegetések helyett hitelességet és a választópolgárok problémáival való érdemi foglalkozást javasolt mai sajtótájékoztatóján politikai ellenfeleinek Bóth János, a helyi MSZP elnöke. Krauze István, a helyi DK elnöke pedig az ellene tett feljelentésre reagálva azt mondta, Mokánszky Zoltánnak volt lehetősége testületi jóváhagyás nélkül pénzt átcsoportosítani a saját körzetébe.

Nem az álproblémák hívei vagyunk, ezért fórumokat tartunk és beszélgetünk az emberekkel, hogy segíthessünk nekik- mondta Bóth János a mai sajtótájékoztató elején. Lakossági fórumon jutott tudomásukra az is, hogy a véleménye szerint a sződligeti polgármester kampánycéljait szolgáló terület-elcsatolást sem támogatja az ott élők többsége. A jelenleg Kiss Zsolt által képviselt dél-váci terület Sződligethez csatolásának 2019-ig egyébként is jogi akadályai vannak- tette hozzá.


Dr. Bóth János elnök, MSZP Vác
Ezeket a problémákat nem az átcsatolás, hanem a városvezetői odafigyelés oldhatja meg, ami hiányzott az elmúlt négy évben. A helyi képviselő megfeszülhetett, mert a választókörzeti keret megszüntetésével eszköztelen maradt.


Bóth János blöffnek nevezte az Együtt Vácért jelöltjének, Jakab Zoltánnak a polgármesterjelölti vitára való kihívását, mert mint mondta, a vitát az Ipartestület hagyományosan már megszervezte szeptember 30-ára. Ugyancsak az Együtt Vácért szövetséget kritizálta Eigen Józsefné, a 10-es körzet MSZP-s jelöltje. Nem szerencsés üzengetés a vizuális környezetszennyezés felemlegetése Schenk Lajos részéről, amikor az MSZP plakátjairól beszél, fogalmazott Eigenné.


Eigen Józsefné képviselőjelölt, MSZP 10.Vk.
Az úgynevezett vizuális környezetszennyezés az ízlés dolga. De én úgy gondolom, hogy a morális környezetszennyezés az már ettől sokkal több. Az közügy és társadalmi probléma.


A sajtótájékoztató végén Krauze István, reagált Mokánszky Zoltán ellene tett feljelentésére. Mint ismeretes, az alpolgármester korábban azt állította, hogy az felső-törökhegyi közvilágítás-fejlesztés nem azért hiúsult meg, mert az arra szánt pénzt a saját körzetébe átcsoportosította volna. Indoklása szerint erre nem is lett volna jogköre testületi felhatalmazás nélkül.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.