ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Jobbik sajtótájékoztató. Vélemények-észrevételek.
Feltöltötte NAT - csütörtök 20 november 2014 - 08:46:06
A váci testület legutóbbi üléséről adott összefoglaló sajtótájékoztatót a váci Jobbik. Kászonyi Károly képviselő a napirendekről mondta el a szervezet álláspontját, míg Fehér Zsolt szervezeti elnök a Damjanich téri közlekedési lámpa állításának szükségességéről beszélt. A sajtóeseményen bemutatták a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Sport bizottság Jobbik által delegált külsős tagját is, aki elmondta, hogy elsősorban a fiatalok problémáit szeretné megjeleníteni a szakmai fórumon.

Kászonyi Károly képviselő bejelentette továbbra is gyűjtik a ligeti 48-as honvéd emlékműre az adományokat, mivel eddig még csekély összeg folyt be erre a célra. Továbbra is szorgalmazzák a Kosdi és Telep utca kereszteződésében kialakításra kerülő körforgalmat, amelyre javasolni a fogják a 20 millió forintos városi önrész elkülönítését. Támogatni fogják az Uniós pályázatok lehívását és szükségesnek tartják a közmunka program átalakítását annak érdekében, hogy az ebben résztvevők valóban hasznos munkát végezzenek, de a jobbik az uniós beruházásokat is támogatni fogja a jövőben – hangzott el a sajtótájékoztatón. Kászonyi Károly kiemelte, hogy a külterületek fejlesztését is fontosnak tartják.

Kászonyi Károly képviselő Jobbik Vác
Nagyon támogatjuk a külterületek fejlesztését, ezt nagyon fontos feladatnak tartjuk. A közvilágítás, az utak rendbetétele erre mindenféleképpen és mindenkor szükséges pénzt áldozni, mert Vác városa nem csak a belvárosból áll, hanem sok külterületi lakosa is van. nagyon lényeges, hogy őrájuk is oda figyeljünk, mint a belvárosra bár a belvárosban is nagyon sok tenni valónk van. Az önkormányzati kampányunkban mi nem ígértünk nagyokat, reális, megvalósítható célokat tűztünk ki, ezeket megpróbálom majd képviselni.

Ilyen például a Damjanich téri zebránál a közlekedési lámpa felállítása, amelyet a váci Jobbik már az előző ciklusban is sürgetett. Mint elhangzott a váci szervezet a Jobbik országgyűlési képviselőjén keresztül igyekszik a parlament elé vinni a kérdést, hogy a 20 millió forintos lámpaállítási keret rendelkezésére álljon a városnak.

Fehér Zsolt elnök Jobbik váci szervezete
A 2015. évi költségvetési előirányzatok módosítására szintúgy a váci szervezet benyújtott egy módosító javaslatot, amely 20 millió forintról szól és reméljük, hogy ezúttal immár a kormánypártok s meg fogják ezt szavazni annál is inkább mert az egyik képviselő úr is megemlítette ezt, és bal oldalról is hál istennek megvan a szándék arra, hogy ebben a kereszteződésben, ebben a halálzebrában, közlekedési lámpa kerüljön felállításra. Ehhez kapcsolódóan egyébként egy figyelemfelkeltő demonstrációt fogunk tartani jövő hét hétfőn, az az november 24-én 18.00. órai kezdettel.

A sajtótájékoztatón bemutatásra került még a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Sport bizottság Jobbik által delegált külsős tagja Tótváradi Nagy Bence. A Jobbik váci szervezetének alelnöke elmondta a szakmai munka során elsősorban a fiatalok elképzeléseit szeretné megjeleníteni.

Tótváradi Nagy Bence, alelnök, Jobbik váci szervezete
Kiemelt feladatomnak tekintem a fiatalság, a diákság képviseletét, ahogyan tettem ezt korábban is a diák önkormányzatokban egyfajta új szemléletet szeretnék bele vinni a bizottság munkájába, hiszen azáltal, hogy én nem kívülről látom a fiatalság problémáit, hanem átélem így lehetnek olyan kérdések,amelyeket én teljesen más szögből tudok megítélni. Több felmérés bizonyítja, hogy a jobbik a legnépszerűbb a fiatalok körében és azt mi is tapasztaljuk ezért is szeretnék az ifjúság hangja lenni ebben a bizottságban.

Elhangzott még, hogy jövő hét vasárnapján a jobbik váci szervezete az adventi keresztállítási ünnepséget fogja megtartani a szokott helyen, ahova mindenkit szeretettel várnak.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.