ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Jégre fel! Szombaton korcsolyapálya nyílik Vácon.
Feltöltötte NAT - péntek 21 november 2014 - 15:34:12
Új sportágat próbálhatnak ki a váciak, szombaton ugyanis kinyitja kapuit a Galcsek utcában található műjégpálya. A sportközpont hétfőtől vasárnapig várja a látogatókat, akik a szórakozás mellett korcsolya- és jégkorongoktatáson is részt vehetnek. A pályát tavaly helyezték először üzembe a Waldorf iskola egykori épületében.

Ismét kinyit a váci műjégpálya, amely 2013 decemberében debütált Vácon. A nagy sikerre való tekintettel idén még nagyobb felületen várják a téli sportok kedvelőit a Galcsek utcában. A hétköznapokon olcsóbb lesz a korcsolyázás, míg a hétvégeken akár félnapos jegyet is válthatunk. A korcsolyacipő hiánya és az életkor sem lehet akadály, hiszen kölcsönzés és profi oktató várja az érdeklődőket.

Nádudvari András, üzemeltető
A legkisebb gyermek az egy 2 és fél éves kislány volt, akit két hónap alatt olyan szinten sikerült megtanítani, hogy tudott kanyarogni, hátrafordulni, forogni. A legidősebb úriember, aki itt járt és megtanítottam korcsolyázni, ő meg egy 75 éves ember volt, ő neki két hetébe került. De így átlagba azt lehet mondani, hogy nem úgy szeretnék megtanítani mindenkit korcsolyázni, ahogy én tudok, hanem, hogy jól tudja érezni magát, tehát szabadon tudjon mozogni a jégen.

Az oktató szerint: átlagosan egy hónap alatt lehet elsajátítani a korcsolyázás alapjait. Aki már biztos lábakkal áll a jégen, az akár hokizni is megtanulhat, hiszen hamarosan bajnokságon is bizonyíthatja a tudását. A sportközpontba iskolai csoportokat is várnak, tavaly mintegy 16 intézmény vette igénybe a képzést, a látogatók száma pedig az 1500 főt is elérte. A korcsolya pálya szombaton reggel 8 órakor nyit, ezt követően pedig a hét minden napján késő estig lesz látogatható.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.