ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Több évtized a pedagógiai pályán. Díszdiplomásokat köszöntött a város.
Feltöltötte NAT - péntek 21 november 2014 - 15:53:02
A váci díszdiplomás pedagógusokat köszöntötték csütörtök délelőtt a főtéri Pannónia házban. A szokások szerint idén is több személynek osztották ki az arany, gyémánt és rubin fokozatokat, akik számára most az intézményvezetők mondtak köszönetet több évtizedes munkájukért. Az eseményen a város vezetői is megjelentek, közülük a város polgármestere méltatta a megjelent pedagógusok munkáját.

Ismét összehívták a város rangidős pedagógusait, hogy felköszöntsék őket a pályán eltöltött több évtizedes szolgálat alkalmából. A szokások szerint ilyenkor kerülnek átadásra azok az oklevelek, amelyekkel a korábbi munkáltató, a város önkormányzata igyekszik megköszönni a tanári-tanítói munkát. Fördős Attila köszöntőbeszédében a pedagógusok felelősségéről beszélt, akik –mint mondta– az évszázadok folyamán a változó környezetben kellett mindig, hogy megállják helyüket.

Fördős Attila polgármester Vác
Egy olyan életpálya modell, mint a pedagógus pálya, amely az évezredek során szűnni nem akaró változáson keresztül megy, egy olyan életpálya modellt töltöttek el azok, akiket ma ünnepelünk. És örök dilemmával, dilemmákkal telten, hogy az oktatásban mihez is nyúljanak, a lexikális tudás fontosabb, vagy a logikus gondolkodás? Támogassuk a testi fenyítést, vagy éppen ellenezzük. És a pedagógusok, mint sokszor autonóm személyek szembekerülnek és dilemmát okoz egy oktatási kurzus, egy központnak az irányelve és ebben is meddig vannak a szabadságfokok?

A továbbiakban a jelenlegi iskolák igazgatói köszöntötték nyugdíjas pedagógusaikat. A megjelent 15 időskorú váci tanár között nyolc arany, négy gyémánt két rubin és egy gránit díszdiplomás személyt köszönthettek az intézményvezetők.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.