ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A Wallenberg-díj háttere. Zsidó hitközségről a Nagyítóban.
Feltöltötte webV - csütörtök 22 január 2015 - 08:42:04
A Hírháttér mai műsorában a Wallenberg díj előzményeiről illetve a zsidó hitközség és az önkormányzat együttműködéséről hallhatnak nézőink. A műsor vendége Turai János a váci zsidó hitközség elnöke és Turai Valéria a Kárpát-medencei zsidó fiatalok váci találkozójának koordinátora.

Turai János elnök Váci Zsidó Hitközség
Példaértékű az is, hogy az egyházakat hogyan kezeli, teljesen egyenrangúan kezeli a városi egyházakat itt két püspök is jelen van Vácott. Úgy érzem, hogy a zsidó hitközséget mint talán a legkisebb egységet ugyanúgy kezeli, mint egy nagyobb jellemzőbb vallást, mint például a római katolikus vallást. Ennél fogva az önkormányzatnak mindenféle intézkedésében kicseng az, hogy ezt a várost úgy vezeti, hogy nem tesz különbséget. A mi részünkről a kisebbségeket még jobban igyekszik védeni és igyekszik segíteni. Hát ez volt egy ilyen alapja annak, hogy fölterjesztettem Vác város képviselő testületét erre a Raoul Wallenberg díjra, amit eddig még egyházi szervezet, egyházi alakulat nem tett, nem terjesztett fel önkormányzatot.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.