ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Együtt és a Lokálpatrióták. A politikai jelenléten erősítene a szövetség.
Feltöltötte webV - csütörtök 05 március 2015 - 08:52:55
Lezajlott az Együtt Korszakváltók Pártja váci szervezeténél is a tisztújítás. Jakab Zoltán szerint a helyi szervezet megalakulásával és a küldöttek megválasztásával országos szinten is jobban tudja a város érdekeit képviseltetni a Korszakváltók váci csoportja. A közösen tartott sajtótájékoztatón a Vácért Lokálpatriótákkal kötött választási szövetség mentén mandátumot kapott Ferjancsics László is felszólalt, aki elmondta, azért nem támogatta a városi büdzsé elfogadását, mert nem értette egyet a prioritásokkal.

Jakab Zoltán elmondta: 2014 decemberében 8 fővel megalakult a helyi szervezet, amelynek vezetőjéül Rozmaring Sándor választották. A váci Együtt csoport két személyt delegált a küldöttgyűlésbe, Apró Anikót, aki az országos párt tanácsában is mandátumot szerzett és Jakab Zoltánt. Mint elhangzott, Juhász Bélával, Pest megye 4-es választókerületének elnökével együtt képviselik a Korszakváltók 59 fős párttanácsában a város, illetve a térség érdekeit. Jakab Zoltán kiemelte: a választásokat követően a párt szükségesnek érezte, hogy meghatározza identitását, amelyet a tanács, a haza, haladás Európa, megújulás, szolidaritás szavakkal deklarált. Hozzátette: ennek politikai állásfoglalása, hogy elismerve az elmúlt 25 év vívmányait, elutasítják az elmúlt öt év Fideszes, illetve az azt megelőző MSZP-s időszakok hibáit, amely a jelenlegi állapotához vezette az országot.

dr. Jakab Zoltán küldött Együtt a Korszakváltók Pártja váci szervezet
Azon kívánunk dolgozni, hogy Magyarországon újra jogbiztonságot, igazságosabb társadalmi rendszert, a magántulajdon szentségét tisztelő erős piacgazdaságot teremtsünk. Célunk, hogy Magyarország mielőbb egy olyan hellyé váljék, ahol békében élhet együtt és tervezheti életét hosszú távra is minden honfitársunk, ahol a közös gyarapodást a szegénység csökkentését az állam nem akadályozza, hanem minden erejével támogatja.

A sajtótájékoztatón Jakab Zoltán hozzátette: a politikai mozgalmukat erősítve a helyi szervezet képviselői továbbra is jelen lesznek a váci testület ülésein és jobbító célú javaslataikat ezen túl is megfogalmazzák majd. Jakab Zoltán egyúttal megerősítette, hogy a konstruktív ellenzéki szerep artikulálására a korábban a Vácért Lokálpatriótákkal kötött választási szövetség szerint Ferjancsics Lászlót kérik meg.
Ferjancsics László elmondta, a legutóbbi testületi ülésen nem támogatta a városi költségvetés elfogadását, mert nem értett egyet a fontossági sorrenddel. Az Együtt- illetve Lokálpatrióták képviselője úgy látja, a holdingos struktúra nem hozta meg a várt spórolást, de mint mondta, rossz iránynak tartja azt is, hogy szerinte a művelődés területén, a többiek hátrányára egy szűk csoportot preferálnak.

Ferjancsics László képviselő Együtt –Vácért Lokálpatrióták
A magam részéről a költségvetés végszavazásánál a tartózkodás gombot nyomtam meg, ezzel ugye nem fogadtam el a város idei költségvetését. Tettem ezt, elsősorban azért mert megítélésem szerint több prioritást rosszul határoz meg az idei büdzsé. A városüzemeltetésre, városunk tisztaságára sokkal több forrást kellet volna biztosítani. Az ez irányú javaslataimat megtettem, nagyon sajnálom, hogy érveim a jobboldali frakció fegyelem miatt elbuktak.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.