ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte webV - kedd 28 július 2015 - 08:50:35
Váci siker a Kékestetőn.

Lejátszották első felkészülési mérkőzésüket a női kézilabdázók.

Ismét sikeres edzőmeccsen van túl a Vác FC.

Megkezdte a felkészülést a Váci KSE is.

Júliusban a Kékestetőn rendezték meg a Hegyi futó Magyar Bajnokságot, melyen a Váci Ifjúsági SE versenyzői is részt vettek. A verseny egyben válogató is volt az őszi hegyi futó világbajnokságra. Csáki Ákos és Sági József 1. helyezést ért el a megmérettetésen, így ők kvalifikálták magukat a walesi világrendezvényre. Durugy Anna 3. lett, amivel az ő részvétele még közel sem biztos az őszi versenyen, de az esélye még mindig megvan rá. Néveri Szilvia 4., Sági Barbara 9., míg McBrayer Lilly a 11. helyen ért célba, így a lányoknak csapatban a 2. helyet sikerült megszerezniük.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését Vác női kézilabda csapata az Ipress Center-Vác, méghozzá idegenben az MTK Budapest ellen. A váci gárda a letámadások és a védekezés gyakorlására összpontosítva végül 27:19-es arányú győzelmet aratott.
Uros Bregar vezetőedző a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy bár még sok hibával játszik a csapat, alapjáraton elégedett volt a teljesítménnyel.

A viharos idő ellenére is lejátszotta hatodik edzőmeccsét a Vác FC az Erzsébeti Spartacus MTK LE otthonában. A váciak 3:2-es győzelmet arattak, méghozzá úgy, hogy a gólszerzőik között ott volt az éppen akkor debütáló Sipeki István is.
Emellett a klub bemutatta legújabb igazolását a 23 éves támadó Balazsin András személyében, aki a Rákosszentmihályi AFC-ben szerepelt az előző idényben.

A Váci férfi kézilabda csapat is megkezdte pár hete a következő idényre való felkészülését, az első edzőmérkőzésre azonban csak most fog sor kerülni. A meccset hazai pályán a Sport36-Komló ellen fogják lejátszani a váciak Július 29-én, szerda délután öt órakor.
A sikeres idény reményében a Váci KSE felkészülése 3 barátságos mérkőzést és 2 rövidebb felkészülési tornát fog tartalmazni.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.