ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Újraszámlálást kezdeményez az Összefogás
Feltöltötte e107 - hétfő 02 október 2006 - 17:25:25
A váci polgármester-jelöltekre leadott voksok újraszámolását kezdeményezi a Fidesz Kdnp jobboldali összefogás kampányfőnöke. Ugyanezt szeretnék elérni a váci 14 es választókörzetben is ahol két szavazattal nyert az Mszp által delegált jelölt a jobboldalival szemben. A voksok újraszámolását a szoros eredmények mellett azzal is indokolják, hogy mind a két esetben magas volt az érvénytelen szavazatok száma. Fördős Attila a FIDESZ-KDNP polgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy az újraszámoltatás végeredményét, ha kedvezőtlen is számukra természetesen elfogadják.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Tóth Csaba kampányfőnök értékelte a váci helyi választások eredményét, miszerint a Fidesz-Kdnp jobboldali összefogás sikeres volt, ugyanis több szavazatot kaptak, mint a baloldali jelöltek. Fördős Attila bejelentette, hogy az összefogás a polgármesteri voksok újraszámolását kezdeményezi a választási bizottságnál, ugyanis az alacsony szavazatkülönbség mellet magas volt az érvénytelen szavazatok száma. Különösen indokoltnak látják a 14-es választókörzet képviselőire leadott voksok újbóli átnézését is, mivel itt csak két szavazattal nyert a szocialista képviselő.

Fördős Attila a továbbiakban úgy fogalmazott, a jobboldali frakció a maga súlyával, erejének nagyságával kíván a váci önkormányzat munkájában részt venni, amelyet tárgyalások során kell realizálni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.