ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Balog Zoltán előadása
Feltöltötte e107 - csütörtök 24 május 2007 - 15:47:20
Vannak emberi jogok? címmel tartott előadást Balog Zoltán a héten Vácon. Az Országgyűlés Emberjogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának fideszes elnöke a Galamb utcai oktatási központban szerepelt egy fórum vendégeként, a rendezvény fővédnöke dr. Beer Miklós megyéspüspök volt.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A bizottsági elnök szerint ma a hatalomból hiányzik az emberi méltóság tisztelete. A politika ugyanis úgy tekint az ország állampolgáraira, mint alattvalókra. Mintha nem velünk született jogokkal élnénk, mondta, hanem az állam adna jogokat az embereknek. Balogh Zoltán ezért úgy véli, demokráciadeficit van ma Magyarországon. A hiány leküzdéséért, az emberi jogok tiszteletéért pedig szerinte sokszor a civil szervezeteknek és a lakosságnak kell felszólalni, mert más nem teszi meg. Példaként említette az őszi tüntetéseket, ahol szerinte csak civil kezdeményezésre sikerült az ott történt rendőri erőszakra erőteljesen ráirányítani a figyelmet.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.