ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nincs területi engedélye a váci pecásoknak.
Feltöltötte webV - kedd 09 február 2016 - 08:56:05
Még nem, de február közepétől már remélhetőleg meg lehet vásárolni a helyi horgász egyesületektől a területi engedélyt a Duna váci, illetve a szentendrei szakaszra. Eddig január 1-től volt kiváltható az okmány, idén viszont az új szabályozás miatt változott a halgazdálkodó jogi személye, így az engedélyeket is más adja ki a helyi egyesületek számára.

Korábban az Óbuda Zrt.-hez tartozott, január 1-től viszont már a Magyar Országos Horgász Szövetség koordinálja a Duna Ipoly torkolat, illetve a Pest határa közötti Duna szakasz halgazdálkodását. A horgászatot-, illetve a halászatot szabályozó törvény módosítása miatt változtak a szabályok is, így például az egyesített állami horgászjegyet és a fogásnaplót kizárólag a MOHOSZ adja ki, mely a korábbiakhoz képest egy okmányba lett foglalva. Az állami jegyek január végétől kiválthatóak voltak, az adminisztrációs feladatok miatt azonban a területi jegyek még nem érkeztek meg a váci egyesületekhez, így a horgászoknak egyelőre nincs idei érvényes engedélyük.

Zsiba Gábor elnök Váci Dunai Sporthorgász Egyesület
Azért nem lehetett még januárban megvásárolni az engedélyeket, mert elég nagy huzavona volt a MOHOSZ háza táján, és énszerintem egy kicsit késő lettek a szerződések aláírva, de most már úgy néz ki, hogy sínen lehet a dolog és reményink szerint február közepe utántól már meg lehet vásárolni a dunai engedélyeket itt nálunk. A jegyárak, azok nem változnak szerencsére, az 16 ezer ft/ év marad a szakaszunkra. A szakasz nagysága hosszúsága az változik, mivel a Fővárosi Horgászegyesület adja ki az engedélyt az Ipoly torkolatától, egészen a főváros túloldaláig lesz érvényes a horgászengedély.

A váci egyesületnél 6.200.- forintba kerül az állami engedély kiváltása, erre tehát a területi felnőtt 16 ezer forint/ év, az ifjúsági 8 ezer forint/ év, a gyermek pedig 1.500 forint /év áron válthatóak meg, remélhetőleg február közepétől. Fontos változás még, hogy korlátozták az évente kifogható nemes hal mennyiséget. 2016. előtt naponta 3+2 példányt volt szabad hazavinnie egy pecásnak, míg januártól maximum 100 példányt foghat ki egész évben a korlátozás alá eső fajtákból. A halászatot is betiltották országszerte és várhatóan komolyabb ellenőrzések lesznek a horgászati területeken is év elejétől - hívta fel a figyelmet az egyesületi elnök.

Zsiba Gábor elnök Váci Dunai Sporthorgász Egyesület
A horgászatot a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége komolyan fogja venni, most toborozzák nagyon a halőr állományt és olyan ígéretet kaptam, hogy szigorúbb ellenőrzések lesznek a Duna szakaszon.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.