ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Jogszabály építészeti örökség
Feltöltötte esaniko - kedd 26 július 2016 - 08:24:27
Július 15 –étől hatályos az a helyi rendelet, amely pénzbírsággal sújt olyan tevékenységeket, amelyek sértik a közösségi normákat. Ezek közül az egyik az építészeti örökség alapvető szabályaira és a természet helyi védelmére vonatkozik. A szabálysértők ebben az esetben is tetemes büntetésre számíthatnak, így érdemes észben tartani a következőket.

A rendelet pénzbírsággal sújtja azt, aki a védett érték megjelölést eltávolítja, vagy nem járul hozzá saját ingatlanján való kihelyezésére. Büntetésre számíthat az is, aki helyi védelem alatt álló építményt, többek között kertet, parkot érintő felújításról, átalakításról vagy bármiféle megváltoztatásról előzetes engedélyt nem kér, vagy akár védett épületet elbont, károsít, megsemmisít. A rendelet ellen vét az is, aki az említett zöld területeken burkolatokat, hirdető berendezéseket főépítészi vélemény nélkül, és nem a helyi rendeletnek megfelelően helyez el. Továbbá büntethető az is, aki védett fát kivág, védett természeti területen végzett munkával a természeti környezetet és a védelem alá helyezett érték anyagi és eszmei értékét veszélyezteti. Ezek betartásához szükséges figyelembe vennünk a már kiadott rendeleteket is. Szabálysértés esetén a büntetés akár 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírság és 2.000.000 Ft-ig terjedő közigazgatási bírság is lehet.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.