ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Testvérvárosi kiállítás
Feltöltötte esaniko - kedd 26 július 2016 - 08:26:38
: Immáron hagyományosan a Vigalom nulladik napján megnyitásra került a váci nemzetiségi önkormányzatok közös kiállítása, a Váci Hangulatok. Az idei művészek között görög ruszin, szlovák, ukrán illetve roma alkotók munkái szerepelnek. A nemzetiségi önkormányzatok támogatásával megvalósuló rendezvényen a görög Sarantis Mantzourakis buzukiművész működött közre, megnyitót Fördős Attila polgármester, illetve Németh Árpád festőművész mondott.

Koltay Dietrich Gábor festőművész művelődészervező MIMK
Annak idején kilenc évvel ezelőtt a váci nemzetiségi önkormányzatok határoztak úgy, hogy a vigalom tiszteletére egy ilyen kiállítást rendeznek, aztán megrendeztük még egyszer és innentől kezdve már nem volt megállás. Három évvel ezelőtt odáig jutottunk, hogy az adományozott művekből összeállítottunk egy váci nemzetiségi képzőművészeti gyűjteményt, aminek kb. húsz műalkotása képezi az alapját. Jövőre mikor a 10. Váci Hangulatokat fogjuk megrendezni akkor ezt az anyagot külön ki fogjuk állítani.

A jövőre jubiláló Váci Hangulatokat 9. alkalommal rendezték meg közösen a váci, illetve a város nemzetiségi önkormányzatai. Idén öt művész hozott alkotásokat, hogy a Vigalomhoz kapcsolódóan ismét demonstrálják a váci művészeti élet sokszínűségét. A megnyitón felszólaló Fördős Attila a városban a művészetek és a nemzetiségek összetettségére és békés együttélésére hívta fel a figyelmet.

Fördős Attila polgármester Vác

Tisztelt hölgyeim és uraim, én kívánom azt, hogy változatlanul az alkotó művészek ilyen aktivitást mutassanak nekünk, nagyon sok képet alkossanak és, hogy ebben a formában is a különböző nemzetiségek egymást erősítve békében, barátságban mutassák be a barátságukat. Valószínűleg ez példaértékű lehet és elmehet a jó híre ennek a településnek –vagy hát szerényen azt mondom- ennek az országnak is a világ minden tája felé, ott ahol békétlenség van, vallási, etnikai egyéb feszültségek, hogy igen is lehet békét teremteni, ehhez kell megfelelő alázat, ehhez kell kellő mennyiségű hit, és megfelelő mennyiségű szeretet.

A továbbiakban Németh Árpád festőművész mutatta be az alkotókat ,elsőként a mediterrán színvilággal dolgozó görög nemzetiségi festőnőt, Papageorgiu Andreát. A kiállításon Manajló András váci ruszin nemzetiségű művész újabb térhatású olaj képekkel jelent meg és a szintén már korábbról ismert kárpátaljai Puha Péter is alkotásokat hozott, melyek között váci utcarészletek is megtalálhatók. Két egészen eltérő világgal, egy sötét tónusú elrettentő és egy meleg vidám mese illusztrációval jelent meg a felvidéki Antal Gábor, de a roma származású Bada Márta is meglepte sajátos világával a közönséget.
A tárlatot augusztus 20-ig látogathatja a nagyérdemű a váci művelődési központ emeleti galériájában.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.