ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Henkel adomány a könyvtárnak
Feltöltötte e107 - csütörtök 07 június 2007 - 15:40:18
Összesen kétmillió forint támogatást nyújtott 4 iskolai illetve gyermekkönyvtár számára a Henkel Magyarország, Vácon a Katona Lajos Városi Könyvtár részesült az értékes könyvcsomagból. A cég idén indította útjára az Olvasni jó elnevezésű programját, amelynek célja, hogy a megvásárolt könyvek segítségével a gyermekek megszeressék az olvasást és rendszeres könyvtárlátogatóvá váljanak.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Barcs, Budapest, Körösladány és Vác részesült idén az egyenként félmilliós könyvtámogatásban, a cég azon települések intézményeit támogatta, ahol telephelyet működtet. A rendelkezésre álló keretből a könyvtárak maguk dönthették el, hogy milyen kiadványokat vásárolnak. A Katona Lajos Városi Könyvtár kollektívája úgy határozott, hogy állományát főként ismeretterjesztő művekkel gyarapítja. Ennek, mint megtudtuk anyagi okai is vannak, hiszen ezek a kiadványok nemritkán 10-15 ezer forintba is belekerülhetnek.

Mándli Gyula igazgató, Katona Lajos Városi Könyvtár
"Ez a segítség, amit a Henkel mosolyprogram keretében kaptunk, lényegében arról szól, hogy nagyon sok olyan könyvet sikerült megvásárolni, amit a könyvbeszerzési keretünkből nem, mert arányiban olyan összeget jelent, ami gondot okozott volna. Így viszont hozzájuthatnak a város gyermekei, fiataljai, akik könyvtárba járnak, ezeket a könyveket használhatják. Nagy részét kölcsönözni lehet."


Néhány könyv a kézikönyvtárban majd kap helyet, a kötetek mellett pedig hangoskönyvekkel és cd-romokkal is bővült a váci könyvtár gyűjteménye. A kiadványokat egy rövid ünnepség keretében adta át hivatalosan a cég váci gyárának vezetője az intézmény igazgatójának, az eseményt a Juhász Gyula Általános Iskola diákjainak műsora színesítette.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.