ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Tour de Vác
Feltöltötte esaniko - hétfő 24 április 2017 - 08:03:45
Vácon a hagyományokhoz híven minden évben tavaszra időzítik környezetvédelmi programokat, így majdnem minden hétre jut a rendezvényekből. A ligettakarítás után most a Tour de Vác biciklis csapatversenyen volt a sor, amit idén is a Föld napjához kötöttek a szervezők. Az általános iskolás fiataloknak közel 25 kilométert kellett tekerniük a megadott útvonalterv alapján, a délelőtt zárásaként pedig egy óriáspizzával jutalmazták kitartásukat.

Így néz ki és ilyen hangja van a kirobbanó légzsáknak egy ütközés során. Az idei Tour de Vác résztvevői az önkormányzatnak köszönhetően ez alkalommal a szokásos programok mellett közlekedésbiztonsági ismeretekkel is gyarapodtak. A Múzeumkerti állomáson felállított sátorban motorvezetési szimuláció, biciklis akadálypálya, de a sokak érdeklődését felkeltő úgynevezett részeg célba dobás is várta a gyerekeket. A feladat során speciális szemüvegek segítségével egy ittas ember látási viszonyait tapasztalhatták meg. Bíró György, a rendezvény szervezője, elmondta, ez a nap már 26 éve a környezetvédelem jegyében telik, mely most a biztonságos közlekedéssel is kiegészült. Fontos, hogy a diákok észrevegyék a rendezvény céljait- fogalmaz a szervező.

Bíró György, Tour de Vác, szervező

Az egyszerű és a legalapvetőbb üzenete az, hogy szálljunk fel a kerékpárra egy napon, menjünk ki a természetbe, nézzük meg milyen a váci kerékpárút, amit sokan nem ismernek és tegyünk meg egy 20-25 kilométert, aztán jöjjünk be a központba és ott, hogyha véget ért a verseny vegyük fel azt a pólót, amin rajta van a földnapja üzenete és együnk egy óriáspizzát, mert ezt kapják a gyerekek. Ez így túl egyszerű, bonyolultabb a dolog, mert közben van nyolc állomás és ezeken az állomáshelyeken különböző természetvédelemmel, környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokat kell megoldani.

A 12 csapatnak a muzeológia az építészet és a turizmus témakörei mellett a természetvédelem, sőt a vízgazdálkodás területén szerezett ismereteikről is számot kellett adniuk. Mindemellett a versenyt megelőző napokban különféle kreatív munkákkal készültek, például saját tervezésű társasjátékkal, vagy hulladékokból barkácsolt ruhákkal. A szervező szerint a csapatjátékok összekovácsolják a diákokat, és megtanítják őket az együttműködésre, hogy mindenki hozzájáruljon a legjobb eredmény eléréséhez. Az idei hűvös idő sem szegte a kedvüket, többen közülük a felkészüléssel is foglalkoztak.

Van valami taktikátok, ami a győzelemhez közelebb visz titeket?

Hát igazából, én például készültem erre a versenyre az interneten utánanéztem pár dolognak, a nevezetességeknek, a túrának is utánanéztem, hogy milyen hosszú lesz és akkor így felkészültem nagyjából.

Bíró György szerint ez a program olyan, ahol nem feltétlenül a helyezések számítanak, hiszen számos hasznos ismerettel és bizonyos ajándékokkal mindenki gazdagodik, mint például a verseny alapgondolatát adó indián-idézetes pólóval, vagy a jól megérdemelt óriáspizzával. Emellett az elmúlt 26 év tapasztalata az, hogy a felnőtt generáció figyelmét nehéz a környezettudatos életmódra felhívni, éppen ezért a fiatalokat kell megcélozni.

Bíró György, Tour de Vác, szervező
Hogyha hazaviszi a pólót, amin rajta van az üzenet, azt nyilván elmondja otthon a szüleinek, akikre még tud hatni. A szülőkre a felnőttekre azokra már nem tudunk hatni, egy felnőtt embert nagyon nehéz megszelídíteni úgymond. Viszont egy gyerek, aki minden nap ott van és minden nap tudja az üzenetet mondani neki, legyen az egy óvodás, vagy általános iskolás az megteszi ezt a szerepet.

A vetélkedőben győzedelmeskedett a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola csapata, második lett a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola, míg a 3. helyen váci iskolák közül a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói végeztek. Külön díjban, a Karolnia és a Földváry diákjai részesültek.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.