ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Hajléktalanok felderítése
Feltöltötte esaniko - csütörtök 27 április 2017 - 09:57:27
A hajléktalanok, valamint az ellátásra szorulók száma az utóbbi években a térségben is emelkedő tendenciát mutatott, legalábbis ezt mondja Járja Andrea, a Váci Hajléktalanok Átmeneti Szállásának vezetője. A hátunk mögött hagyott rendkívüli hideg tél pedig azt is világossá tette, hogy a helyzet kezelésére összehangolt stratégia szükséges, aminek első lépése, hogy a rászorulók a szociális háló látókörébe kerüljenek.

Az elmúlt tél tapasztalatait összegezve nemcsak az derült ki, hogy a rendkívüli hidegben ugrásszerűen megemelkedik az ellátást igénylők száma, hanem az is nyilvánvalóvá vált, hogy még Vácon belül is akadnak olyanok, akik bár rászorulnának a segítségre, mégsem élnek vele. Ennek több oka is lehet, állítja a Hajléktalanszálló igazgatója: vagy nem tudják, hova fordulhatnak, vagy esetleg bizalmatlanok a szolgáltatással kapcsolatban. Ezen a helyzeten próbálnának javítani egy új kezdeményezéssel, amit legutóbb a képviselő-testület előtt is ismertettek.

Járja Andrea igazgató, Hajléktalanok Átmeneti Szállásása és Nappali Melegedője

Szeretnénk pontos, számszerű adatokat tudni a városban, illetve a város külterületén élő hajléktalanokról, amit csak úgy tudunk, ha mi magunk utána fogunk járni. Beterjesztettük a Szociális Bizottság elé, majd ezt követően került a képviselő-testületnél napirendre az úgynevezett felderítő szolgálat. Ennek az lenne a célja, hogy még a hideg időszak beállta előtt felkutatnánk azokat az ügyfeleket,akik valamilyen oknál fogva nem látogatják az intézményünket.

A gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy a helyismerettel rendelkező szociális munkások még a következő krízisidőszak előtt felkutatják azokat a helyeket, ahol vélhetőleg segítségre szoruló emberekre bukkanhatnak.

Tudjuk, hogy rálelhetünk ezekre az ellátottakra és megtaláljuk velük azt a bizalmi kapcsolatot, hogy az utca, a közterület, vagy a fűtetlen helyiségek helyett minket válasszanak.

A szociális intézmény jelenleg mintegy nyolcvan főt lát el naponta, de a legutóbbi tél azt sejteti, ennél sokkal többen szorulnának rá a rendszeres segítségre. Járja Andrea abban bízik, hogy az új kezdeményezéssel sikerül azokat is megtalálni, akik korábban nem tudták, vagy nem merték igénybe venni a Hajléktalanszálló szolgáltatásait.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.