ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Családi nap a Radnótiban
Feltöltötte esaniko - csütörtök 19 október 2017 - 09:32:29
Szombaton a radnótisoknak kivételesen iskolába kellett menniük. A gyerekek mégsem kelletlenül érkeztek a suliba, ezen a napon ugyanis szerencsére megúszták a tanítást. Volt viszont helyette főzőverseny, sportvetélkedő szőlőpréselés, és még egy csomó egyéb szórakoztató program, amit az egész napos családi nap keretében lehetett kipróbálni. A rendezvényen a szülők is aktívan részt vettek, a nagyobbaknak például pályaorientációs tanácsadást tartottak.

Szombaton már reggel 9-től úgy nézett ki a deákvári általános iskola és a környéke, mint a felbolydult méhkas. Az udvaron bográcsokat állítottak fel a szülők, közben a gyerekek nekiálltak kipakolni az eladásra szánt portékákat, vagy éppen a büfé feltöltésénél segédkeztek. Az aulában körben asztalok, rajtuk a kézműves foglalkozások kellékei jelezték, hogy megkezdődött az egész napos Családi nap a Radnótiban.

Sasváriné Kóra Rita osztályfőnök

Nagyon sok mindent lehet csinálni. Egészségügyi szűrések vannak, egészségügyi előadások, főzőverseny, sport programok. Különböző árusok segítenek szintén az egészség jegyében,illetve a kisebbeknek kézműves foglalkozások, hogy ők se unatkozzanak.


A bográcsok alatt lassan meggyúltak a tüzek, a szülők csapatokban kezdtek neki az előre eltervezett egytálételek elkészítésének. A főzőcskézésnek tétje is volt, a kész ételkompozíciókat ugyanis a végén zsűri pontozta. A 6/b szakácsinak csapatkapitányát a pincepörkölt receptjéről kérdeztük.

Egy szülő

Megpároljuk, lepirítjuk és utána mehet rá a krumpli, mehet rá a fűszer, paradicsom, paprika. Egy finom ízletes ebéd lesz!

Az épület körül az udvar szinte minden négyzetméterét kihasználták a szervezők. A szüreti időszakot idézve ki lehetett próbálni a szőlőpréselést, majd lovaskocsira ülve lehetett tenni egy kört a közeli utcákban. Az iskola falai mellett saját készítésű ételeket, italokat, kézműves termékeket árusítottak, a sportpályán pedig ügyességi versenyek és kerékpáros bemutató zajlottak. Az aulában ha lehet, még több gyerek nyüzsgött. A bejárat mellett például a nagyobb lányok mutattak be különféle hajfonási technikáikat a kisebbeknek, de ugyanilyen népszerűnek bizonyult az arcfestés és a hennázás is. A földszinti termek szinte mindegyikében valamilyen kiállítás, előadás, vagy büfé várta a látogatókat, az aula pedig a legkülönfélébb kreatív kézműves tevékenységeknek adott teret. A sok játék mellett a végzős diákoknak külön programmal is készültek a tanárok és a szülők.

Nagyon fontos célja a mai napnak, hogy a nyolcadikosainknak és a hetedikeseinknek segítsünk, hogy tudjanak pályát választani a későbbiek során. Sok szülő elvállalta a mai napra, hogy eljött és beszélt a saját szakmájáról, amiből remélem, hogy hasznos információkat tudnak a gyerekek magukévá tenni.

A gyerekek mellett egyébként a szülőket is számos program várta, ezek elsősorban az egészséggel, vagy az egészséges életmóddal voltak kapcsolatban. Részt lehetett venni továbbá szűrővizsgálaton, bőrdíszműves foglalkozáson, bűnmegelőzési előadáson, sőt a szakszerű újraélesztés fogásait is el lehetett sajátítani. A Radnóti Családi napja délután a bográcsételek elfogyasztásával zárult.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.