ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Harangszentelés csőváron
Feltöltötte esaniko - csütörtök 19 október 2017 - 10:21:57
Új harangot szenteltek a hétvégén Csőváron. A település evangélikus felekezete a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelegve rendelte meg az őrbottyáni harangöntődéből az új zengőt, aminek avatására emlékünnep keretében került sor vasárnap délután. A beruházás során nemcsak a régi megrepedt harangot cserélte le a felekezet, hanem egy olyan informatikai újítást is beépítettek, amivel ezentúl telefonnal is el lehet indítani a templom harangjait.

Közösségi gyűjtés eredményeként szenteltek új harangot a csőváriak vasárnap délután. A település egyetlen templomának középső zengője ugyanis tavaly megrepedt, úgyhogy annak cseréjére aktuálissá vált. Jó alkalmat adott az avatásra a reformáció 500. évfordulója, illetve az évente megrendezésre kerülő templomszentelési emlékünnep, aminek megtartására hétvégén került sor.

Nemecz Pálné polgármester , a gyülekezet presbitere Csővár
A presbitérium idén tavasszal februárban úgy döntött, hogy a középső harang helyett újat öntet és ezzel párhuzamosan egy korszerűsítést is végez a harangozás területén. Harangunk, a régi megsérült, ezt 1920-ban a Szlezák műhelyben öntötték ,most pedig megkértük a Gombos Harangöntöde Kft-t, hogy készítsen egy új középső harangot a csővári evangélikus gyülekezet részére. Hangsúlyozom, hogy a harangöntés az egész falunak volt az érdeke, illetve, hogy a harangok szóljanak az a lakosság teljes 100%-a igényelte.

A harangöntés, illetve a fejlesztés összesen 2,6 millió forintot igényelt. A megrepedt harang után a biztosító is fizetett kártérítést, de így is 1,7 millió forintot kellett még előteremteni a teljes beruházáshoz. A településen élők 80%-a az evangélikus egyházhoz tartozik, de a lakosság többi része is szívesen adakozott az új harangra az adománygyűjtés során.

Nemecz Pálné polgármester, a gyülekezet presbitere Csővár

A teljes beruházás az 2.6 millió forintba került ebben benne van az új harang öntése a lengőszerkezetek cseréje, illetve a vezérlésnek a korszerűsítése. A 2,6 millió forintot, azt úgy tudtuk kigazdálkodni, hogy a lakosság körében adománygyűjtést is szerveztünk , itt a presbiter testvérek felkeresték a lakosokat, felekezeti hovatartozás nélkül nagyon sokan adományoztak a harangra tehát nem csak evangélikusok, hanem más felekezethez tartozók is adományokkal segítették ezt, illetve tavasszal rendezett a gyülekezet egy jótékonysági bált aminek bevételeiből támogattuk a harang korszerűsítést.

A hiányzó összeget a gyülekezet saját költségvetéséből finanszírozta, melynek eredményeképp vasárnap délután megszentelésre került az új harang. Az ünnepi istentiszteletet Dr Fabiny Tamás evangélikus püspök tartotta , a szertartás részeként a penci és a csővári énekkar is egyházi műveket adott elő.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.