ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Vácon is toboroztak tűzoltókat
Feltöltötte esaniko - csütörtök 19 október 2017 - 10:40:09
Vácon is megtartotta toborzó akcióját a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kedden a városi tűzoltó parancsnokság szakembere a művelődési központban fogadta a jelentkezőket, akik az egyenruhás szolgálat keretivel ismerkedhettek. A megyében 20 tűzoltót terveznek ebben a hónapban felvenni, egyúttal a váci és a szentendrei munkahelyre is keresnek új munkatársakat.

Kedden 09.00.- és 11.00. óra között várták a tűzoltók a váci és Vác környéki munkavállalókat a Madách Imre Művelődési Központba, ahol előadással egybekötött toborzást szerveztek a jelentkezőknek. Az első 11 fős érdeklődő csoportnak már ¼ 10.00.-kor elkezdődött a bemutató, amin keresztül a felvételi eljárással, illetve az alkalmassági feltételekkel ismerkedhettek a megjelentek.

Meskó László Tűzoltóezredes kirendeltségvezető Váci Tűzoltó Parancsnokság

Evidens, hogy egy életkorhoz kötött tehát mindenképpen 18. életévét be kell, hogy töltse maga a felső korhatár 55 év, tehát 18 és 55 év között húzható meg. magyar állampolgárnak kell lenni, tehát belföldi lakhellyel kell jelentkezni, kifogástalan életvitellel kell rendelkezni, ellenőrzik is, illetve fizikai egészségügyi követelményeknek meg kell felelni. Ezt három kategóriában vizsgáljuk, az egészségügyi alkalmasságot, a pszichológiai alkalmasságot, és a fizikai alkalmasságot.

A jelentkezőknek egészségügyi alkalmassági vizsgálatot kell elindítaniuk a háziorvosnál, ezt követően jöhetnek a különböző tesztek - hangzott el az előadáson . A katasztrófavédelmi toborzó nap során a váci tűzoltóság eszközeivel is ismerkedhettek a jelentkezők. A toborozás egész délelőtt zajlott, ugyanis a váci és a szentendrei tűzoltósághoz is keres munkatársat a katasztrófavédelem.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.