ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


11-én tesztüzemmel nyílik a mélygarázs
Feltöltötte esaniko - hétfő 11 december 2017 - 09:28:45
Sajtótájékoztatón jelentette be a váci polgármester, hogy az év utolsó három hetében megkezdődik a mélygarázs próbaüzemeltetése, amit ez alatt az idő alatt ingyenesen lehet majd használni. Ezzel párhuzamosan az utolsó simításokat is elvégzik a januártól induló felszíni parkolási rendszer technikai felkészítésén. Jó hír, hogy a korábbi információkkal szemben a belvárosi utcákban nem 600, hanem 400 forintért lehet majd egy órára megállni.

Fördős Attila pogármester
A város életében a parkolással kapcsolatban és a belvárosi közlekedéssel kapcsolatban fordulat állhat elő. A most kialakult sokszor kezelhetetlen helyzet remélhetőleg konszolidálódik. Egyben bejelenteném azt is, hogy január elsejével parkolási díjakat vezetünk be, amelynek mértékét újragondoltuk. A térfelszínen az első zónában 400 forint lenne, a második zónában 300 forint, a mélygarázsban 200 forint.

Jövő januártól tehát megéri majd a mélygarázst használni a belvárosba igyekvőknek, ugyanis itt óránként 200 forinttal olcsóbban lehet majd letenni az autót, mint a környező utcákban, ahol 400 forintot kell majd fizetni egy óra parkolásért. A felszínen kialakított parkolási zónák maradtak a régiek, de a belvárostól távolabb eső területeken is picit drágábban lehet majd megállni mint a mélygarázsban, mert azokban az utcákban 300 forintot kell a parkolóórába dobni 60 percenként. Lehetőség lesz éves bérletet váltani a folyamatos üzemű mélygarázsba és a felszíni parkolásra is, utóbbi hétköznap 8-18-ig, szombaton 8-12-ig lesz fizetős. A bérleteket a közületek dolgozói és a területen lakók további kedvezményekkel válthatják meg, de fizetni a megjelölt időszakban mindenkinek kell. Hogy elkerüljék a sétálóutca és a főtér parkolóövezetté válását, szigorítanak az ellenőrzéseken: még a behajtási engedéllyel rendelkezők is maximum fél órát tölthetnek a lezárt területen, utána bírsággal számolhatnak. A főteret ezen kívül süllyedőkapukkal is védik majd az illetéktelen behajtóktól.

Fördős Attila polgármester
A behajtási engedély 30 perces várakozást biztosított a múltban is, ennek a visszaellenőrzése eddig nem történt meg. A cél az, hogy a főtér valóban sétáló tér legyen, a főutca pedig szintén sétáló utca. Mindenki aki ott lakik, vagy munkát végez, az számítson arra, hogy a behajtást követő 30-ik percben nincs jogosultsága a parkolásra.

A mélygarázs üzemeltetését a Városfejlesztő Kft végzi majd, a felszíni parkolások ellenőrzése a közterület felügyelet hatáskörébe tartozik. Utóbbi három plusz dolgozó felvételével látja majd el a megnövekedett feladatokat. A polgármester végül hozzátette: a mélygarázst jövö hétfőn próbaüzemmel átadják a forgalomnak, fizetőssé viszont ez is csak a jövő év elejétől válik.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.